24 ÓRA

2009.05.26. 23:31
Címkék

Visszavonul az élő legendaVisszavonul az élő legenda

BIRKÓZÁS. Bejelentette visszavonulását a szabadfogású birkózás valaha volt egyik legeredményesebb és legnagyobb versenyzője, az orosz Buvajsza Szajtyijev. A 34 éves orosz sportoló felnőttpályafutása során három olimpiai, valamint hat-hat világ- és Európa-bajnoki címet szerzett.

Döntéskényszer

FORMULA–1. A Nemzetközi Automobil-szövetség úgy döntött, nem enged a csapatok kérésének, és tartja magát az eredeti tervhez, vagyis pénteken lejár a nevezési határidő a 2010-es világbajnokságra. Aki addig nem adja le jelentkezését, csak abban az esetben juthat szerephez jövőre, ha nem lesz meg az engedélyezett létszám, vagyis a 13 csapat.

Meszlényi hosszabbított

KOSÁRLABDA. Két évvel meghosszabbította szerződését a férfibajnokságban szereplő Soproni sÖrdögök csapatával Meszlényi Róbert. A 40 éves edző az idén a felsőházi rájátszásba vezette együttesét, a negyeddöntőben az alapszakaszgyőztes Pécs búcsúztatta a soproniakat.

Hárman az éremkapuban

ÖKÖLVÍVÁS. Három magyar jutott el a negyeddöntőig a jereváni junior-világbajnokságon. A 60 kilós Burai János litván, Szabó Szilárd (66 kg) horvát, Völgyi Jenő (+80 kg) pedig orosz riválissal találkozik szerdán a négy közé kerülésért, egyben az éremért.

Elismerték

KITÜNTETÉS. Varga Zoltán sportért felelős önkormányzati miniszter a Magyar Sportért-életműdíjat adományozta dr. Hegedűs Csaba birkózónak, aki a 100. magyar olimpiai bajnoki címet szerezte.

Eiselt kiesett

SPORTLÖVÉSZET. Eiselt Judit sportpisztolyban sem váltotta meg a világot a milánói vk-n, az alapversenyben a 30. helyen végzett, így nem jutott döntőbe. Sidi Péter csütörtökön a kisöbű sportpuska fekvő számában fejezi be milánói szereplését.

Éjszakai futam

RALIKROSSZ. A sportágban a világon elsőként Magyarországon rendeznek éjszakai ralikrosszfutamot június 20-án a máriapócsi Rabócsiringen. A szakág vezetői azt remélik, az esemény népszerűsíti majd a sportágat, amelynek hazai Európa-bajnoki futamát e hét végén tartják Nyirádon.

Legfrissebb hírek

Zachariassen megérte a pénzét: olvasóink szerint a norvég minden idők legjobb FTC-légiósa

Labdarúgó NB I
10 perce

NHL: winnipegi sikerével már sorozatban hét győzelemnél jár a címvédő Carolina

Amerikai sportok
27 perce

Tekvondó: Szentgyörgyi Veronika az első fecske

Utánpótlássport
39 perce

A PSG és az MU korábbi sztárja fizetéséről lemondva futballozik nevelőegyesületében

Spanyol labdarúgás
57 perce

Korábbi bajnoka szerint az NB I-ben sokkal több kreativitás kell a Ferencvárostól

Labdarúgó NB I
1 órája

Szélesi Zoltán: Bosszantó, hogy egyetlen kaput eltaláló lövésből nyert a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
1 órája

Sallói Dániel gólt szerzett, New Yorkban nyert a Toronto

Minden más foci
1 órája

Népsport: amihez csak nyúlt, arannyá vált

Népsport
2 órája