Leonardo lesz az utód

2009.05.29. 23:50
Címkék
Ha kikap a Milan vasárnap a Fiorentinától, ha nem, hétfőn minden valószínűséggel bejelenti a klub, hogy Carlo Ancelotti vezetőedző helyét az eddig sportigazgatóként dolgozó Leonardo foglalja el. A brazil színre lépése elsősorban a mostanság mellőzött Ronaldinho számára örömhír.

Noha a hivatalos bejelentésre hétfőig várni kell, a La Gazzetta dello Sport szerint immár bizonyos, hogy Leonardo váltja a Milan vezetőedzői posztján Carlo Ancelottit. A csapat vasárnap kulcsfontosságú bajnoki mérkőzést játszik a Fiorentina otthonában – ha kétgólos vereséget szenved, lemarad a BL-főtáblát érő harmadik helyről –, és Silvio Berlusconi klubtulajdonos szándékai szerint csak akkor hozzák nyilvánosságra a cserét, amikor már minden kérdés tisztázódott a csapat kilátásaival kapcsolatban.

Az aktív pályafutását 2003-ban befejező, 60-szoros brazil válogatott Leonardo kinevezése egyébként szintén Berlusconi ötlete volt, ráadásul a 39 éves exfutballistával a klubalkalmazottak száma sem emelkedik, hiszen sportigazgatóként eddig is a piros-feketéknél dolgozott. Ami a stáb többi tagját illeti, Mauro Tassotti továbbra is marad segédedző, a jelenleg szintén Ancelotti keze alá dolgozó Filippo Galli vélhetőleg más beosztásba kerül, és – Leonardo kérésére – a sokat kritizált csapatorvost, Jean Pierre Meersemannt is új munkakörbe helyezik, a jövőben a játékosok fizikai állapota helyett a laboratórium fejlesztéséért felel.

Változások várhatók a játékoskeretben is: az új szakvezető elsősorban a védelmet kívánja erősíteni, de elöl is lehet számítani némi átrendeződésre. A váltás legnagyobb nyertese Ronaldinho lehet, akire Leonardónál szinte biztosan fontosabb szerep hárul, mint Ancelottinál, sőt egyesek szerint a Berlusconi által sokra tartott brazil támadó szerepeltetése (illetve mellőzése) az edzőcsere egyik ösztönző tényezője volt.

Ez azonban korántsem jelenti, hogy Ancelottitól haragban válnának el a Milan vezetői: az olasz edző a tulajdonos és Adriano Galliani tudtával, sőt beleegyezésével tárgyalt hónapok óta a Chelsea-vel, és mára gyakorlatilag ténnyé vált, hogy ő lesz Londonban a távozó Guus Hiddink utódja. A holland menedzser már be is harangozta játékosainak az új mestert, megnyugtatva őket, hogy Ancelotti elképzelései nagyon közel állnak az övéihez.

Legfrissebb hírek

Colley egy percen belül kiállíttatta magát, de így is nyert a Puskás Újpesten

Labdarúgó NB I
6 perce

Izomfájdalomra és regenerációra is hasznos lehet a hengerezés

Csupasport
10 perce

Asztalitenisz, egyéni Eb: francia és lengyel, szlovák közös arany a párosoknál

Egyéb egyéni
21 perce

A Liverpool edzője elárulta, Szoboszlainak a korábbi sérülése újult ki

Angol labdarúgás
27 perce

Superliga: idegenben ikszelt a Petrolullal a Sepsi OSK

Minden más foci
29 perce

Triatlon: Katona Korinna ifjúsági Európa-bajnoki ezüstérmes

Utánpótlássport
34 perce

Férfi röplabda: miskolci sikerrel kezdett a bajnok

Röplabda
36 perce

Bernal kiállításáig volt partiban a Betis, eseménydús meccsen gyűjtötte be a pontokat a Barcelona

Spanyol labdarúgás
48 perce