Balhé van, pénz nincs

2009.06.04. 00:17
Címkék

Továbbra sem született döntés azzal kapcsolatban, hogy az Újpest tulajdonosa, a Kovács Péter képviselte Dare Csoport Zrt. miként képzeli jövőbeni szerepvállalását a Megyeri úton. Az azonban biztosnak tűnik, hogy ha a profi futballból kiszáll a cég, és nem jön új befektető, nagy bajban lesz az újpesti labdarúgás, mert az UTE és az önkormányzat sem tud, illetve akar segíteni.

„Megszűnne vagy amatőr alapon élne tovább a futball, ha az egyesületre marad a működtetése – mondta Őze István, az UTE elnöke. – Az Újpesti Torna Egylet nem tudná finanszírozni a profi együttest. Nekünk is súlyos problémáink vannak, nincs pénzünk, és nem is lesz rá forrásunk.”

Sok vidéki várossal ellentétben Újpest önkormányzata nem akar fizetni az élvonalbeli labdarúgásért. Derce Tamás polgármester karakteres véleményt fogalmazott meg a helyzettel kapcsolatban.

„Megértem, hogy az Újpest FC tulajdonosai a pénteki események tükrében a távozás gondolatával foglalkoznak – mondta Derce Tamás. – A szurkolóknak össze kellene tenniük a kezüket, hogy vannak emberek, akik saját pénzükből áldoznak a labdarúgásra, nem pedig balhézniuk kellene. Magam minden erőmmel azon lennék, hogy az önkormányzatot ne engedjem bele egy ilyen kalandba, hiszen nagyon sok hasznos ügyre is költhetnénk a pénzünket. A kerület egyetlen fillért sem ad a labdarúgásra, még akkor sem, ha az UTE veszi át a szakosztály működtetését. Az önkormányzati támogatást ugyanis ki kell érdemelni, ha mással nem, a szurkolók elfogadható viselkedésével.”

Legfrissebb hírek

Futófesztivál és futóturizmus Budapesten – pozitív egészségi és gazdasági hatásokkal

Atlétika
25 perce

Cáfolta válogatott szélsője távozását a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
29 perce

NFL: hosszabbításban győzte le a címvédőt, nagy sikert aratott a Broncos – videó

Amerikai sportok
45 perce

Megvan a magyar női birkózás első U23-as világbajnoka

Birkózás
49 perce

Vívás: Pásztor és Wolf főtáblás a női tőrözők takamacui vk-viadalán

Egyéb egyéni
1 órája

Lovassy nem jutott tovább egy kilométeren a pályakerékpáros-vb-n

Kerékpár
1 órája

Varga Dániel az Eurokupáról: Ugyanannyi esélyünk van továbbjutni, mint a többieknek

Vízilabda
1 órája

Túl sok labdavesztés a Plzentől – a cseh lapok szerint a Ferencváros letámadása volt a kulcs

Európa-liga
2 órája