Kifogott rajtuk a szél

2009.06.06. 23:41
Címkék

Bár az ország három távoli helyszínén rendeztek szombaton atlétikai versenyt, mindenhol viharos erősségű szél zavarta a résztvevőket. A legszínvonalasabb rendezvénynek Hódmezővásárhely adott otthont, ahol a strandfürdő előtti téren ugrógálát tartottak. Előbb jó hangulatú távolugró-bemutatón szerepeltek a jövő reménységei és a közelmúlt legjobbjai, majd világhírű rúdugróknak tapsolhatott a közönség. Távolban pályára lépett az Európa-bajnoki bronzérmes Vaszi Tünde, aki már egy éve befejezte a sportolást, mégis kisegítette a rendezőket, akik az alkalmat megragadva el is búcsúztatták.

„Amikor korábbi menedzserem, Spiriev Attila felhívott, hogy helyettesítsem a megsérült Deák Katalint, nem kaptam levegőt – magyarázta a kiváló távolugró. – Először azt hittem, tréfál, hiszen már azt sem tudtam, hol a szöges cipőm. Mégis jó volt újra versenyezni, bár mire tényleg belejöttem volna, vége is lett a viadalnak.”

A három olimpián döntős Vaszi egyéves kihagyás után is 573 centit tudott. A jövő reménységei közül Ecseki Dániel szerepelt a legjobban, 745 centit teljesített. Rúdugrásban az erős ellenszél az 580-as ugrókon is kifogott. Első kísérletére senki sem jutott át az öt méteren. A versenyt végül a tavalyi világdöntőn harmadik ukrán Makszim Mazurik 540 centivel nyerte meg az ugyanennyit teljesítő kétszeres Európa-bajnok izraeli Alekszandr Averbuh előtt.

Debrecenben rég nem látott színvonalas versenyt vívtak a férfi 800-asok. A hazaiak futója, Kazi Tamás és az UTE-s Szemeti Péter egymást segítve ért el kitűnő időt. Kazi 1:47.16 perccel győzött, Szemeti 1:47.38-cal ért célba. A zalaegerszegi vidékbajnokságon a vágtázók szerepeltek a legjobban. Szebeni Miklós 100-on (10.62) és 200-on (21.63) is győzött, Rózsa Zsófia ellenszélben futott 11:86 másodpercet.

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda BL: a címvédő Barca könnyedén nyert Bukarestben

Kézilabda
5 perce

Győzelemmel kezdte a vb-selejtezőt a magyar férfi futsalválogatott

Magyar válogatott
26 perce

Budaörsön is nyert, továbbra is veretlen a DVSC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
30 perce

Dibusz helyett Radnóti védi az FTC kapuját a Viktoria Plzen ellen – kezdőcsapatok

Európa-liga
42 perce

Labdarúgás: kikapott a litvánoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
42 perce

Negyvenhárom év korkülönbség az asztalitenisz Eb egyik nyolcaddöntőjében

Egyéb egyéni
1 órája

Gianni Infantino csak a rossz kommunikációért kért bocsánatot a FIFA ülésén

Minden más foci
1 órája

Dupla Tízes: Lamine Yamalék még az MSN-t is túlszárnyalhatják?

Bajnokok Ligája
2 órája