24 ÓRA

2009.06.07. 23:42
Címkék

Spisák távozikSpisák távozik

JÉGKORONG. A következő szezonban már nem Robert Spisák irányítja az NZ Stars együttesét, jelentette be Kangyal Balázs szakmai igazgató a csapat idényzáróján. Még nem dőlt el, ki lesz az új vezetőedző, de szinte bizonyos, hogy külföldi tréner érkezik.

Alekszics újra az Olajban

KOSÁRLABDA. A legutóbbi három évadban a PVSK soraiban szereplő Dragan Alekszics elfogadta a Szolnoki Olaj KK ajánlatát, s egyéves szerződést kötött a klubbal. A szerb légiós a 2004–2005-ös szezonban szerepelt már a piros-feketéknél. A szenegáli center, Ous-mane Barro is az Olajhoz tart.

Meccset is játszanak

VÍZILABDA. Keddtől csütörtökig a német válogatottal készül közösen a magyar női együttes. Petrovics Mátyás csapata a kétkapus tréningek mellett szerdán, Dunaújvárosban hivatalos mérkőzést is játszik Németországgal.

Evans jól kezdett

KERÉKPÁR. Az elmúlt két év ezüstérmese, az ausztrál Cadel Evans nyerte meg a Dauphiné Libéré első szakaszát, megelőzve két fő riválisát, a spanyol Alberto Contadort és a címvédő Alejandro Valverdét. Az idén már francia színekben versenyző Bodrogi László a 60. lett.

Vége a válogatóknak

SPORTLÖVÉSZET. A koronglövők versenye után a puska- és pisztolyszámokban is megtartották az utolsó Eb-válogatókat. Joó Éva két győzelemig jutott, Jákó Csaba pedig egy arany- és egy ezüstérmet szerzett. Kerethirdetés hétfőre várható.

Legfrissebb hírek

Az oroszok követelik, hogy a torna-vb ne legyen olimpiai kvalifikációs verseny

Torna
1 perce

Szakmailag és gazdaságilag sem érte meg az Eurokupa-indulás a szolnoki pólócsapatnak

Vízilabda
1 perce

Nem kizárt, hogy a Brentford ellen visszatér Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
4 perce

Stollárék döntő rövidítésben kikaptak a vuhani nyolcaddöntőben

Tenisz
12 perce

Meghalt Bo Johansson, a dán válogatott egykori sikerkovácsa

Minden más foci
23 perce

Férfi röplabda: a következő idényben is döntőket játszana a MÁV Előre

Röplabda
56 perce

Kl: Tirana helyett Elbasanban lép pályára az FC Midtjylland

Konferencialiga
59 perce

Vaskuti István: Nagy szükség van az Adolf Balázshoz hasonló példaképekre

Kajak-kenu
1 órája