A meccs első kosarát válogatottunk szerezte a második percben labdát lopó Fegyverneky Zsófia zicceréből, azaz tulajdonképpen jól kezdtünk. Csakhogy erre 11 görög pont jött válaszul, és a hetedik percben még mindig csak kettőnél tartottak a mieink. Az első negyed végén pedig négynél, ami hihetetlenül hatott – ennél már csupán az volt hihetetlenebb, amit a statisztikában láttunk: tízpercnyi játék után 15 rádobásunkból mindössze kettő ért célba, ami 13 százalékos hatékonyságnak felel meg. Pedig elöl agresszívak voltunk. Legalábbis a játékvezetők szerint, akik az első félidőben hat(!) támadófaultot fújtak a mieink ellen. Riválisunk ellen összesen fújtak ennyi személyi hibát a nagyszünetig – persze ha megemlítjük, hogy az európai kosarasszövetség legfőbb méltósága, az elnök, George Vaszilakopulosz görög… De még csak erre sem lehetett fogni a félidei 34–12-es állást, hiszen mit akar az a csapat, amelyik szinte egyáltalán nem dob pontot? Semmi sem sikerült – sokszor rossz ritmusban vagy rossz helyre érkeztek a labdák. A legbosszantóbb az volt, hogy a kevésbé neves centerekkel felálló ellenfél visszaszedte a támadólepattanókat a palánkunk alatt. Nos, a magyar még mindezek dacára is nyerni akart, és a második félidőben valamelyest vissza is kapaszkodott egy kilencpontos sorozattal, 46–35-nél azonban megállt az addig sem nagy tudomány, holott ennél az eredménynél „befagyott a tábla”. A meccs legjobbja végül Evantia Malci és Sztiliani Kalcidu lett 19-19 ponttal, pedig Rátgéber László előzetesen pont rájuk hívta fel a figyelmet. Centereink eközben képtelenek voltak megoldani a gyűrűhöz közeli szituációkat egy az egyben, amik pedig ezen a szinten ziccerek.
