Jó úton járnak

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2009.06.07. 23:42
Címkék
Dara Eszter duplázott a zágrábi nemzetközi versenyen vasárnap: 50 méter pillangón és 100 méter gyorson is aranyérmet szerzett, utóbbi távon egyéni csúccsal. Szintén élete legjobbját úszta 400 méter gyorson Bernek Péter. Cseh László 200 méter pillangón végzett az első helyen.

Az időjárás továbbra sem fogadta kegyeibe az úszókat a zágrábi nemzetközi versenyen, ennek ellenére a Kőbánya SC hat aranyéremmel teljesítette a vasárnapi számokat. Dara Eszter 50 méter pillangón csapott elsőként (27.24) a célba, s győzött 100 méter gyorson is – 55.90-es ideje ráadásul élete legjobbja.

„Ez már igazán jónak mondható teljesítmény volt Eszter-től – értékelt Turi György edző. – Rég nem versenyeztünk ötvenméteres medencében, ezt is szokni kell, s hogy mennyire így van, mutatják az eredmények. A szombat után a vasárnapi versenyek már mindenkinek jobban sikerültek.”

Bernek Péternek különösen, hiszen 400 méter gyorson hatalmas egyéni csúccsal győzött (3:52.93). Ezen a távon csak a délelőtti előfutamok során állt rajtkőre Cseh László – s bár akkor a legjobb időt érte el, a fináléban már nem indult el Peking háromszoros ezüstérmese. Ott volt viszont a 200 méteres pillangó döntőjében, s ha már ott volt, meg is nyerte (1:57.53).

„Végre igazán férfias és vállalható produkciókat láttam a fiúktól is. Peti négyszáz méter gyorson elért ideje korosztályos országos csúcs, és Laci kétszáz méter pillangója is rendben volt. Igazán színvonalas verseny volt a zágrábi, de az eredményekből nem vonnék le messzemenő következtetéseket. Persze tanulunk belőlük, mindannyian tudjuk, miben kell még javulnunk. Maradjunk annyiban, hogy alakul” – összegzett a Kőbánya SC vezetőedzője.

A klub versenyzői közül Kádas Vivien 400 méter gyorson (4:17.00), Pulai Bence 200 méter mellen (2:20.18) szerzett aranyérmet.

Legfrissebb hírek

Meglepő helyen bukkant fel Erling Haaland képmása

Minden más foci
21 perce

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Úszó Eb: döntős a 4x100-as gyorsváltó

Úszás
1 órája

Fabien Barthez lett a kapusedző a francia válogatottnál

Francia labdarúgás
1 órája

Mocsi Attila: Tökéletes állapotban várom a Süper Lig rajtját

Légiósok
1 órája

Teher nélkül menne Berlinbe Josepovits Kinga

Kosárlabda
2 órája

Luis Enrique: A célunk mostantól a BL megnyerése

Bajnokok Ligája
2 órája

Skribek Alen önbizalmat és külföldi szerződést köszönhet a ZTE FC-nek

Labdarúgó NB I
2 órája