Nem csupán védők

2009.06.07. 23:42
Címkék

Már csak tizenegy napot kell várni a Vodafone-aranygáláig, amelyen először láthatjuk vízben együtt a legutóbbi három olimpia huszonegy bajnokát, illetve további hat, meghívót kapó válogatott játékost. A bajnokokat bemutató sorozatunkban ezúttal Vári Attila és Varga Tamás következik.

Vári Attiláról szinte mindenkinek az a bizonyos csavargól jut az eszébe. A sydneyi olimpia fináléjában a magyar válogatott az oroszokkal mérkőzött, és négy másodperccel az első negyed vége előtt – egy szabálytalanságot követően – Vári hét méterről, háttal lévén a kapunak, a bal felső sarokba csavarta a labdát. A 201 centi magas védő az öttusától pártolt át a pólóhoz, hogy juniorként ő is tagja legyen a világot végigverő válogatottnak. Huszonegy esztendősen már Európa-bajnoknak vallhatta magát, Sydneyben pedig a svédcsavaron túl is remekül teljesített. 2002 nyarán nagy döntésre szánta el magát, öt bajnoki ezüsttel a tarsolyában, a Komjádi uszodából a Kőér utcába igazolt, a Vasas drukkerei azóta is hangos füttykoncerttel fogadják a Kutya becenévre hallgató védőt, aki a Honvéddal négy bajnoki címet és egy Euroliga-aranyérmet szerzett, ráadásul Athénban is tagja volt az olimpiai bajnok gárdának. Jelenleg is a Honvéd játékosa, de emellett Székely Bulcsúval közösen a Sportmax2 rendezvénycsarnokot üzemeltetik, s ők a szervezői az aranygálának.

A Várihoz hasonlóan védő (és center, és átlövő) Varga Tamás szintén kétszeres olimpiai bajnoknak mondhatja magát. A szolnoki pólós már 1995-ben Eb-ezüstérmet szerzett, ám a folytatásban a fájós háta miatt másfél évet kellett kihagynia. Felépülése után sem volt sima útja az Olümposzig, mivel részese volt a 2002-es Honvéd–Vasas döntőn kirobbant verekedésnek. Először másfél évre tiltották el, de végül fél évre mérsékelték, így 2003-ban már újra vízben lehetett, 2004 nyarán pedig Athénban ünnepelte az első olimpiai aranyérmét. Ezután a hátfájdalmai miatt lemondta a válogatottságot, de Peking előtt ismét készen állt a nagy feladatra, s másodszor is felért a csúcsra.

Az aranygálához kapcsolódik, hogy a mérkőzést a sportág megújítása érdekében új szabályok szerint játsszák. A pálya hossza 30 helyett 25 méter lesz, hat helyett öt-öt mezőnyjátékos lesz egyszerre a vízben, a kiállított pólós a büntető terület elérése után azonnal visszaúszhat, s a kapusról nem lesz sarokdobás.

Legfrissebb hírek

Kezd összeállni a BJA HC játéka a kupahétvége előtt

Jégkorong
4 perce

Gareth Southgate nem tervezi a visszatérést a Premier League-be

Angol labdarúgás
6 perce

Vívás: három magyar a 64 között a férfi kardozók orani vk-viadalán

Egyéb egyéni
11 perce

Triatlon: kilenc magyar indul a pénteken kezdődő ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Ob-cím és csúcsdöntés a Szőlőskör 50 kilométeres távján

Csupasport
2 órája

Az oroszok követelik, hogy a torna-vb ne legyen olimpiai kvalifikációs verseny

Torna
2 órája

Szakmailag és gazdaságilag sem érte meg az Eurokupa-indulás a szolnoki pólócsapatnak

Vízilabda
2 órája

Nem kizárt, hogy a Brentford ellen visszatér Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2 órája