RÖVIDEN

2009.06.07. 23:42
Címkék

A jó versenyzőalkat akkor nyújtja a legjobbat, amikor a legfontosabb: a mieink által a felkészülés során háromszor is lesimázott csehek majdnem megverték a spanyolokat! A harmadik negyed elején még vezettek Viteckováék, igaz, az nem jött nekik rosszul, hogy nem játszott a végső győzelemre is esélyesnek tartott ibériaiak legnagyobb sztárja, az Európa-bajnokság első csoportkörét jobb vádlija sérülése miatt valószínűleg kihagyó Amaya Valdemoro.

Van még egy magyar szereplője az Európa-bajnokságnak keretünk 12 tagja mellett: Bodnár Péter, a 34 esztendős játékvezető, akinek ez a harmadik felnőtt kontinenstornája. Maradva a sípos embereknél, érdekes és egyben feltűnő, hogy egyre több köztük a nő: az első napon öten is szerepet kaptak. A cseh Ilona Kittlerová – aki együtt fújt Bodnárral –, az orosz Jelena Csernova – ő épp nekünk vezetett, de nem volt benne sok köszönet –, a szerb Jaszmina Tatics, a görög Maria Argiru és a finn Kati Nynas azért egyelőre rendre két férfi mellé került…

Noha Lettország van jelenleg a legnagyobb bajban az Európai Unió tagállamai közül a pénzügyi világválság következtében, Valdis Zatlers, az ország első embere csak tapsot kapott, füttyöt – netán szitokáradatot, köpést, tojást – nem az Eb megnyitóján, Liepajában. Errefelé azért másképp tekintenek a honatyákra, mint nálunk. Pedig beszédében ő is szóba hozta az országot érintő problémákat, amelyek ellenére a lettek nem mondták vissza a rendezést.

Régi gondja az ilyesfajta kontinentális seregszemléknek, hogy a nézők csak a rendező ország találkozóira kíváncsiak, a többire szinte egyáltalán nem. A mi meccsünkön is nagyon kevesen voltak a Liepaja Olimpic Center nevezetű létesítményben, amely pedig impozáns, modern, és mint ilyen, igencsak kirí a leginkább ószovjet stílusúnak nevezhető épületek közül. Azért jegyezzük meg, hogy a kezdéskor mindkét oldali főlelátóról felhangzott a „Hajrá, magyarok!”

Legfrissebb hírek

Ob-cím és csúcsdöntés a Szőlőskör 50 kilométeres távján

Csupasport
52 perce

Az oroszok követelik, hogy a torna-vb ne legyen olimpiai kvalifikációs verseny

Torna
1 órája

Szakmailag és gazdaságilag sem érte meg az Eurokupa-indulás a szolnoki pólócsapatnak

Vízilabda
1 órája

Nem kizárt, hogy a Brentford ellen visszatér Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
1 órája

Stollárék döntő rövidítésben kikaptak a vuhani nyolcaddöntőben

Tenisz
1 órája

Meghalt Bo Johansson, a dán válogatott egykori sikerkovácsa

Minden más foci
1 órája

Férfi röplabda: a következő idényben is döntőket játszana a MÁV Előre

Röplabda
2 órája

Kl: Tirana helyett Elbasanban lép pályára az FC Midtjylland

Konferencialiga
2 órája