Csökkentett költségvetés

2009.06.12. 22:38
Címkék

Még nem tudni, ki lesz a DVTK vezetőedzője. Dlusztus Imre ügyvezető korábban azt mondta, hogy június 18-án mutatják be az új trénert. Úgy tudjuk, négy jelölt van, köztük Détári Lajos. Borítékolható, hogy az új szakvezetőnek nem lesz könnyű dolga Diósgyőrben.

A borsodi megyeszékhelyről ugyanis valóságos népvándorlás indult meg. Elsőként Euloge Ahodikpe távozott, a togói középpályást közös megegyezéssel követte Tóth Mihály, Djordje Simics és Florin Ioan Pelecaci. Most újabb három távozóról kaptunk hírt: nincs már Diósgyőrben Djordje Kamber, Szrdjan Sztanics és Borisz Milicsics sem. A légiósok a Kecskemét elleni találkozót követően szólították fel a klubvezetőséget elmaradt járandóságuk rendezésére, ám mivel erre nem került sor, közös megegyezéssel szerződést bontottak.

A csapat gerince megmaradt, Köteles László, Takács Péter, Bokros Tibor, Honma Kazuo, Lippai Ákos, Búrány Zoltán, Horváth Szabolcs és Lipusz Norbert piros-fehérben folytatja.

Dlusztus Imre elmondta, súlyos anyagi gondokkal küzd az egyesület. Igaz, megvan a licenc, elfogadták a nevezést, de még nem tudták lezárni a mögöttük hagyott bajnoki esztendőt. Tartoznak a játékosoknak, elindulhat a klub ellen egy felszámolási eljárás (16 millió forintos követelést nyújtott be egy budapesti ügyvéd házaspár), és még nincs jövő évi költségvetés sem.

„Ez így nem pontos: kidolgoztam egy költségvetési tervezetet, amelyre azonban a tulajdonos még nem bólintott rá – mondta Dlusztus Imre. – Tavaly 260 millió forintból gazdálkodtunk, az elkövetkező időben ennél jóval kisebb összeg áll majd rendelkezésünkre. Osztottam-szoroztam, csökkentettem, ahol csak lehetett, de a tulajdonos még mindig sokallja. Mivel Baranyi Sándor külföldön tartózkodik, és csak a jövő héten szerdán tér haza, utána kerülhet terítékre a végleges költségvetés kialakítása. Tovább kell húzni a nadrágszíjat, csak az a gond, hogy ez a teljesítmény rovására mehet. De mindenkit megnyugtatok, lesz DVTK a következő idényre is! Igaz, eléggé visszafogott év elé nézünk.”

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kína ellen játszunk a női jégkorong-vb-n, Veszprém–Szeged rangadó a férfi kézi NB I-ben

Minden más foci
9 perce

Veszprém–Szeged 1.0; Filipovics Vladan: Bezzeg a régebbi játékosok…

E-újság
14 perce

Via Gregorio Allegri 14 – Vincze András publicisztikája

Olasz labdarúgás
40 perce

Bilbaóban nyert a Villarreal, s négy ponttal előzi meg az Atléticót a dobogón

Spanyol labdarúgás
55 perce

Kétgólos hátrányban is volt, de az Inter mégis megnyerte a hétgólos thrillert a Como ellen

Olasz labdarúgás
1 órája

Európai kézilabdaligák: kilenc magyar góllal nyert a Cesson-Rennes

Kézilabda
2 órája

Női kézilabda Eurokupa: Romániával teljes a négyes döntő mezőnye

Kézilabda
2 órája

Nehéz kezdés a franciák ellen, Kreisz Emma gólja döntött a ráadásban

Jégkorong
2 órája
Ezek is érdekelhetik