Felállhat a dobogóra

2009.06.12. 01:57
Címkék
A július 8–12. között rendezendő prágai ifjúsági Európabajnokság egyik legeredményesebb úszója lehet Bernek Péter, aki leginkább 200 méter háton és 400 méter gyorson tündökölhet a cseh fővárosban.

Bernek Péter Kőbányán járt óvodába – tulajdonképpen már akkor eldőlt a sorsa. Szülei a Kőér utcai sportóvodába íratták be, vagyis az uszoda világát nagyon korán megismerte a ma már a sportág egyik legígéretesebb tehetségeként számon tartott sportoló.

Miután megismerkedett a vízzel, az úszásnemekkel, hamar kiderült: viheti valamire. Fokozatosan került erősebb és erősebb csoportba, mígnem három évvel ezelőtt a legjobbak között találta magát.

„Cseh Laciékkal edzeni naponta kétszer, velük versenyezni hatalmas élmény volt, s ekkor vált valóra az első nagy álmom – vallott a kezdetekről Bernek Péter. – Kellett egy kis idő, amíg hozzászoktam ehhez a helyzethez. Ma már szerencsére nemcsak ők segítenek nekem, hanem az edzések alatt én is nekik. Jó csatákat vívunk az időre úszások során.”

Hogy ez mennyire így van, bizonyítja Cseh László korábbi nyilatkozata, amelyben elismerte: bár az úszás egyéni sportág, neki sokat segít, hogy – többek között – Bernekkel edz együtt, hiszen nap mint nap inspirálja őket a másik legyőzése.

Bernek Péter minden edzésen küzd, néha túlságosan is.

„Petinél nagyon nehéz megtalálni az arany középutat, még a bemelegítésbe is belead apait-anyait – árulta el edzője, Turi György. – Kifejezetten

figyelni kell rá, hiszen a túledzés is súlyos problémákat okoz. Peti a kezdetektől ilyen volt, de mára jól összecsiszolódtunk. Rendkívüli a munkabírása, hihetetlenül szorgalmas, tehetséges, ráadásul otthonról is megkapja a kellő támogatást, ez ugyanolyan fontos, mint a kellő alázat, a szorgalom és a megfelelő mennyiségű munka.”

Bernek Péter – 16 évesen – kiharcolta, hogy ott lehessen a pekingi olimpián, tehát már megismerkedett az ötkarikás játékok hangulatával. Ez hatalmas előnyt jelenthet neki Londonban.

De ne szaladjunk ennyire előre, Bernek egyelőre Prágában akar bizonyítani. A kérdésre, hogy leginkább fő számára, a 200 méteres hátúszásra koncentrál-e, azt felelte: „Azért én leúsznám a négyszáz méter gyorsot is!”

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda BL: Veszprém–Partizan Beograd

Kézilabda
14 perce

A szaúdi helyzet miatt elhalasztották a férfi teniszezők rijádi szupertornáját

Tenisz
17 perce

Felforgatott kezdővel játszik a Pool Linzben – percről percre

Bajnokok Ligája
21 perce

Videó: Borbély Balázs elérzékenyült a sajtótájékoztatón lapunk kérdésére

Európa-liga
40 perce

A Csákvár korábbi szakvezetője vette át a Szeged-Csanád Grosics Akadémia irányítását

Labdarúgó NB II
1 órája

Szabalenka lejtmenetben: a háromszoros bajnok első meccsén kiesett Vuhanban

Tenisz
1 órája

Női röplabda: magabiztos MÁV Előre-siker a TFSE ellen

Röplabda
1 órája

Megbírságolhatja az MU a vezetőségnek beszóló Lisandro Martínezt – sajtóhír

Bajnokok Ligája
1 órája