Főszponzor nélkül

KOVÁCS GÁBORKOVÁCS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2009.06.12. 22:38
Címkék

Ha nincs is végveszélyben az együttes, sok a kérdőjel a Kométa-Kaposvár férfi röplabdacsapatának jövőjével kapcsolatban – ezt jelzi a klubot 13 éve elnökként irányító idősb Laszczik Iván lemondása is.

„Hosszú folyamat eredménye, hogy lemondtam – kezdett bele a távozó elnök. – Huszonöt éve dolgozom a kaposvári röplabdasportért, javarészt társadalmi munkában. Nem vártam ezért sem köszönetet, sem elismerést, pusztán a klub megbecsülését szerettem volna kivívni. Mostanra fáradtam bele a szélmalomharcba.”

A sportág hazai helyzetét figyelembe véve példaértékűnek mondható, hogy a somogyi csapatnak hosszú ideje nem voltak jelentős anyagi gondjai, a város és a névadó szponzor hosszú éveken keresztül megbízhatóan támogatta a csapatot. A 2008–2009-es bajnokság viszont nagy változást hozott, még ha az érintettek nem is verték nagydobra.

„Mindig is azt tartottam fontosnak, hogy anyagi szempontból három lábon álljon a klub: az önkormányzattól kapott alapjuttatással, a főszponzor által adott pénzzel és a vezetőség tagjai által összeszedett összeggel tudtuk fenntartani a stabil működést – avatott be a részletekbe Laszczik. – Ez a három tétel nagyjából azonos nagyságrendű volt, ebből állt össze az évi hetven-nyolcvan millió forintos költségvetés. Ez a rendszer tavaly felborult, mivel a Kométa kiszállt a szponzorációból – a cég nevét is csak az önkormányzat kérésére tartottuk meg. A város által támogatott kiemelt csapatok közül mi vagyunk azok, akik évről évre meg tudnak felelni az elvárásoknak – mégis mindig a mi költségvetésünket kurtították meg, tőlünk vonták el a legtöbb pénzt, mindig mi voltunk a szenvedői a nem megfelelő városi sportkoncepciónak. Bár a jövő évre az önkormányzati alaptámogatást megszavazta a város közgyűlése, elegem lett abból, hogy mindig tőlünk vettek el először. Főszponzor nélkül nem biztos, hogy akár csak a jelenlegi erősségű csapatot fenn tudjuk tartani a következő szezonban, így most mindenki azon dolgozik, hogy találjunk névadó támogatót. Noha lemondtam a tisztségemről, én magam is mindent meg fogok tenni ennek érdekében.”

Legfrissebb hírek

Női kézilabda BL: CSM Bucuresti–Ferencváros

Kézilabda
2 perce

San Marinó-i Nagydíj: Marc Márquez nyert Misanóban

Egyéb autó-motor
7 perce

Meglepetés: Oblique Seville a 100 méter új világbajnoka!

Atlétika
11 perce

Kuramagomedovot megállította az olimpiai bajnok, a vigaszágra vár

Birkózás
33 perce

IFFHS: Haaland nyolcadikként csatlakozott Zsengellér Gyuláékhoz

Foci vb 2026
54 perce

PL: Burnley–Liverpool

Angol labdarúgás
1 órája

Serie A: Giovanni Simeone vetett véget a Roma veretlenségének

Olasz labdarúgás
1 órája

Negyvenhat évesen távozott az angol bokszlegenda

Ökölvívás
2 órája
Ezek is érdekelhetik