Kmézics az új edző

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
2009.06.12. 01:57
Címkék
A Pécs férficsapatánál remélik, eddig tartott a bizonytalanság, s miután megtalálták az új edzőt, nem áll meg a fejlődésben a Magyar Kupát és bajnoki ezüstöt nyerő sikercsapat.

Miután Sztojan Ivkovics távozott, megüresedett a szakmai igazgatói – na jó, edzői – poszt a pécsi férficsapatnál, egyúttal lépéskényszerbe került a vezetőség: villámgyorsan új szakembert kellett találnia. Faramuci volt a helyzet, hiszen miközben fennállása legjobb eredményét érte el a gárda a magunk mögött hagyott idényben, szinte egyik napról a másikra került a szétesés határára…

De most már megvan a szakvezető, aki ráadásul továbbviszi a délszláv vonalat, ugyanis Kmézics Zoráné lett a kispad, aki legutóbb Nyíregyházán dolgozott. Ott nem túl sikeresen, mert nem tudta a felsőházi rájátszásba navigálni együttesét, viszont 2004-ben bajnoki címre vezette a Kaposvár férficsapatát. Megfordult a debreceni, a soproni és a szolnoki kispadon is, sőt a Tisza-parti városban edzői karrierje során először női együttes mellett is tevékenykedett a sokat próbált tréner, aki szerb-magyar kettős állampolgár.

A 47 éves edzőre állítólag tucatnyi jelölt közül esett a PVSK-Pannonpower elöljáróinak választása: képbe került az időközben már a Falco által lestoppolt Déri Csaba, valamint Fodor Péter, Földi Sándor és Peresztegi Nagy Ákos is, hogy csak a legismertebbeket említsük. Hozzá kell tenni, a megállapodás egyelőre csupán szóban köttetett meg Kmézicscsel, a szerződés aláírását keddre tervezik a felek. Nagy kérdés még, hogy vajon kikkel fog együtt dolgozni, hiszen Ivkovics távozásával elvándorlási hullám kezdődött a csapatnál, Tóth Norbert például éppen csütörtökön jelentette be, hogy követi eddigi edzőjét Kecskemétre. Szóval maradtak még bőven kérdőjelek, de maradtak azért játékosok is: Czigler László és Hosszú Gergely.

Magyar magnak jó lesz.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kína ellen játszunk a női jégkorong-vb-n, Veszprém–Szeged rangadó a férfi kézi NB I-ben

Minden más foci
1 órája

Veszprém–Szeged 1.0; Filipovics Vladan: Bezzeg a régebbi játékosok…

E-újság
1 órája

Via Gregorio Allegri 14 – Vincze András publicisztikája

Olasz labdarúgás
2 órája

Bilbaóban nyert a Villarreal, s négy ponttal előzi meg az Atléticót a dobogón

Spanyol labdarúgás
2 órája

Kétgólos hátrányban is volt, de az Inter mégis megnyerte a hétgólos thrillert a Como ellen

Olasz labdarúgás
3 órája

Európai kézilabdaligák: kilenc magyar góllal nyert a Cesson-Rennes

Kézilabda
3 órája

Női kézilabda Eurokupa: Romániával teljes a négyes döntő mezőnye

Kézilabda
4 órája

Nehéz kezdés a franciák ellen, Kreisz Emma gólja döntött a ráadásban

Jégkorong
4 órája
Ezek is érdekelhetik