Ünnep lesz az edzés

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2009.06.14. 00:18
Címkék

„Ezt azért meg kell beszél nünk Lothar Matthäusszal is…” – kommentálta a királyi fogadtatásról szóló hírt Berzi Sándor, az FC Fehérvár ügyvezető igazgatója. A neves német szakember június 19-én, pénteken biztosan Magyarországra érkezik, s ha aláírja a szerződését, első edzésére ezrek lehetnek kíváncsiak.

„Mindig szívesen látjuk az érdeklődőket az edzéseinken – jelezte Berzi Sándor, hogy eddig sem tettek lakatot a Sóstói Stadion kapujára. – Egyelőre úgy néz ki, hogy huszonkettedikén, hétfőn kezdődik a munka.

Szeretnénk, ha minél többen látogatnának ki a pályára, és nem pusztán az új vezetőedző személye, hanem a formálódó csapat miatt is.”

Így aztán a megszokottnál jóval többen figyelhetik majd Lothar Matthäus, valamint – többek között – a héten három esztendőre érkező korábbi újpesti hátvéd, Lipták Zoltán valamennyi megmozdulását.

„Dehogy rettentem meg! – jelezte Lipták Zoltán, hogy a futballistalábak (elvileg…) nem remegnek meg a reflektorfényben sem. – Már a tárgyalások során

jelezték a fehérvári vezetők, hogy híres külföldi szakvezető érkezik. Bevallom, sosem dolgoztam olyan kaliberű edzővel, mint Lothar Matthäus. Igaz, hallottam már róla ezt-azt, de a saját bőrömön szeretném megtapasztalni, milyen edzéseket vezényel, hogyan viselkedik az öltözőben. Óriási dolog ám, ha a figyelem középpontjába kerülünk. Megbecsüljük a lehetőséget, nem szabad megijedni, minden pillanatban hajtani kell, hogy a fehérvári lelátók újból megteljenek szurkolókkal. Korábbi csapatommal, az angol másodosztályú Southamptonnal hazai pályán és idegenben is rendre húszezer néző előtt futballoztunk. Nincs is annál jobb érzés, mint amikor az embert hétről hétre ennyien köszöntik felállva tapsolva.”

Legfrissebb hírek

NB II: öt távozó Szegeden és a BVSC-nél, négy a Soroksárnál, a Gyirmót három játékossal erősített

Labdarúgó NB II
2 perce

A 18. vb-jéről tudósít a rekorder argentin újságíró

Foci vb 2026
21 perce

Haaland ötödik vb-góljával Norvégia kiejtette Elefántcsontpartot, jöhetnek a brazilok

Foci vb 2026
38 perce

Itt a vége, Norvégia jutott tovább a legjobb 16 közé!

Foci vb 2026
39 perce

Biztató játékkal magabiztos siker Hollandia ellen

Vízilabda
43 perce

Dupla Tízes: rekordok, sztorik, sztárok világbajnoksága – de mennyire élvezhető?

Foci vb 2026
1 órája

Meccs közben is bőszen eveznek a norvég szurkolók

Foci vb 2026
1 órája

Zverev négy szettben győzte le a wimbledoni újoncot

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik