Xerez: megtörtént a csoda

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2009.06.14. 00:18
Címkék

Bár még nem ért véget a küzdelem a spanyol második vonalban, szombat este eldőlt, mely csapatok jutottak fel a Primera Divisiónba. A Zaragoza és a Tenerife régi ismerős az elitben, ellenben a Xerez első alkalommal kapaszkodott fel a legjobbak közé. Véglegessé vált az is, hogy a 2001-ben UEFAkupa-döntőt játszó Alavés még lejjebb csúszott, azaz ősszel a harmadik vonalban kezd.

A Xerez, ez az 1947-ben alapított andalúziai kiscsapat – amely a szombati történelmi mérkőzésén a Huescát győzte le 2–1-re Vicente Moreno és Carlos Calvo góljával – az ötvenes években jutott fel először a második vonalba, amelynek mezőnyében alkalmanként igen jól teljesített. A legígéretesebb próbálkozása a 2001–2002-es szezonban volt: szinte végig biztos feljutónak tűnt, ám a befejező nyolc fordulóban mind-össze négy (!) pontot gyűjtött, így végül leszorult a dobogóról. Nem akárki volt akkoriban a klub vezetőedzője, a szinte még pályakezdő Bernd Schuster bontogatta szárnyait a kispadon. A szombati diadalig úgy emlékeztek a német tréner ott eltöltött két esztendejére, mint a klubtörténet legszebb időszakára.

Schusterhez hasonlóan játékosként hosszú ideig erősítette a Barcelonát a jelenlegi vezetőedző, Esteban Vigo Benítez is, aki tavaly vette át az irányítást. Nem sok jót ígért a szezon, hiszen az előző kiírásban a bennmaradás sem ment simán: mindössze 15. lett a kék-fehér csapat. A bajnokság második fele azonban kiválóan sikerült a szinte kizárólag spanyol játékosokat foglalkoztató egyletnek, négy vereségét 16 győzelemmel ellensúlyozta, aminek szombaton beérett a gyümölcse.

A másik két feljutó közül a Zaragoza egy évet töltött a másodosztály tisztítótüzében, míg a jelenlegi listavezető, a Tenerife 2002 óta küzdött a visszakerülésért. Mint arról korábban beszámoltunk, az élvonalból a Recreativo Huelva, a Numancia és a Betis esett ki.

Legfrissebb hírek

NB II: öt távozó Szegeden és a BVSC-nél, négy a Soroksárnál, a Gyirmót három játékossal erősített

Labdarúgó NB II
4 perce

A 18. vb-jéről tudósít a rekorder argentin újságíró

Foci vb 2026
23 perce

Haaland ötödik vb-góljával Norvégia kiejtette Elefántcsontpartot, jöhetnek a brazilok

Foci vb 2026
40 perce

Itt a vége, Norvégia jutott tovább a legjobb 16 közé!

Foci vb 2026
40 perce

Biztató játékkal magabiztos siker Hollandia ellen

Vízilabda
44 perce

Dupla Tízes: rekordok, sztorik, sztárok világbajnoksága – de mennyire élvezhető?

Foci vb 2026
1 órája

Meccs közben is bőszen eveznek a norvég szurkolók

Foci vb 2026
1 órája

Zverev négy szettben győzte le a wimbledoni újoncot

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik