Jöhet a pecázás és az edzősködés

F. Z.F. Z.
2009.06.15. 02:26
Címkék

Majd’ ezer mérkőzést és az élvonalban lehúzott 21 szezont követően visszavonult Góbi Henrik. A legutóbbi idényben az Albacomppal a Közép-európai Ligában diadalmaskodó 38 éves center szerette volna úgy befejezni karrierjét, hogy bajnoki aranyat, netán Magyar Kupát nyer, de ez nem sikerült, s mivel a privát szférából is kapott ajánlatot, a visszavonulás mellett határozott.

A negyvenszeres magyar válogatott, 207 centis Góbi 1988-ban mutatkozott be az élvonalban szülővárosa, a Hódmezővásárhely csapatában, amelyet négy év után elhagyott a Szolnoki Olaj kedvéért. Újabb négy esztendőt követően megint váltott, s az Albacomphoz igazolt. A fehérvári együttessel pályafutása egyetlen magyar bajnoki címét szerezte 1998-ban. Kétszezonnyi kaposvári kitérő után visszatért Székesfehérvárra, s a 2007–2008-as idényt kivéve, amikor a MAFC-nál majd ismét Szolnokon játszott, 2009 májusáig maradt az Albacompnál, mielőtt visszavonult volna.

„Már ezt az utolsó évadot is azért vállaltam, mert szerettem volna bajnoki vagy kupaaranynyal búcsúzni, de sajnos nem sikerült, így amellett, hogy elfogadtam egy édességforgalmazó cég állásajánlatát, a kudarc is belejátszott a visszavonulásomba. A kosárlabda megtanított a nagybetűs életre, rengeteg barátot szereztem pályafutásom során a sportágnak köszönhetően. Nagyon kellemes visszagondolni arra, hogy azokban a városokban, amelyekben kosaraztam, hány barátom él, és milyen nagyszerű életem volt a kosárlabdázáson kívül is” – mondta a center, aki azértnem távolodik el a sportágtól, ugyanis folytatja az edzősködést a Dávid Kornél Kosársuliban Székesfehérváron, ahol immár negyedik éve tanítja a nebulókat a játékra.

„Fantasztikus a gyerekekkel foglalkozni, az pedig külön öröm, hogy sokan csak miattam kezdtek el játszani, mert láttak kosarazni, és felnéznek rám” – tette hozzá Góbi, aki ha végigtekint pályafutásán, elmondása szerint egyetlen dolgot bán. – Fájó, hogy amikor tehettem volna, nem próbáltam ki magam külföldön. Azért összességében mégis elégedett vagyok. Hódmezővásárhelyen feljutottunk az A-csoportba, Szolnokon olyan klasszistól tanulhattam a játék csínját-bínját, mint Berkics László, az Albacompnál fontos szerepet kaptam a bajnokcsapatban, és Kaposváron is főszereplő lehettem. Mostantól talán több időm jut kedvenc hobbimra, a horgászásra.”

Legfrissebb hírek

A támogató hazai légkör segíthet a válogatottnak – kezdődik a divízió 1/A-s női jégkorong-vb

Jégkorong
6 perce

Vasárnapi sportműsor: megkezdi szereplését a magyar női jégkorong-válogatott a budapesti vb-n

Minden más foci
6 órája

Gottfridsson jogellenesnek tartja, hogy szerződést bontott vele a Szeged

Kézilabda
7 órája

A Kazincbarcika az NB I első kiesője; Liverpool: a bajnoki nyeretlenség lezárva, jöjjön a BL-visszavágó!

E-újság
7 órája

Erőpróba a javából – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
7 órája

Egy ügyünk, a sport – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
7 órája

Majdnem eladta kétgólos előnyét a Rennes

Francia labdarúgás
8 órája

Négy gólt szerzett a Barcelona a városi derbin, már kilencpontos előnnyel vezeti a tabellát

Spanyol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik