Dombóvár: áll a vár!

BALÁZS LÁSZLÓBALÁZS LÁSZLÓ
2009.06.17. 01:14
Címkék
Sokan már a megszűnését híresztelték, egyesek pedig azt pletykálták, nem képes vállalni az élvonalbeli indulást a legutóbb hatodik dombóvári férficsapat. Azonban a tolnai klub életben marad, sőt már az is egyre valószínűbb, hogy megint nem lesz gyenge, alapemberei maradnak.

A kezdeti hektikus események után – Tóth Tamás támogatáscsökkentése, a csarnok tisztázatlan tulajdonosi viszonya – megnyugodni látszanak a kedélyek a DKC A-csoportos férficsapatának háza táján. A gárdát üzemeltető DVMSE Kosárlabda Kft.-ben eddig tulajdonrészt bir tokló Hídvégi Attila üzletrészét Börcsök Imre, a Dombóvári Kosársuli vezetője vásárolta meg. A kft. két ügyvezető irányításával működik tovább: a szakmai ügyekkel továbbra is Bálind József foglalkozik, míg a gazdasági és humán terület felelőse Börcsök Imre lesz. Közben a csarnokban is megkezdődtek a munkálatok, első lépcsőben a nagylelátó alatti vizesblokkok és a kiszolgálóhelyiségek kiépítése készül el.

Aláírta a szerződését Bálind József és Adrian Budurean, a Dombóvár KC két edzője, és már el is kezdték a tárgyalásokat a kiszemelt játékosokkal.

Egyelőre csupán egy ember távozott a bajnokságot a hatodik helyen záró csapattól: Bódi Fe renc igent mondott az Albacomp ajánlatára. Két játékos viszont már aláírta kontraktusát a következő évadra: a megbízható teljesítményt nyújtó Szőke Balázs és az Atomerőmű SE-vel az idén bajnoki címet szerző, tősgyökeres dombóvári Panta István a következő pontvadászatban biztosan kék-fehér szerelést húz magára.

A Dombóvár KC vezetői folyamatosan egyeztetnek a többi játékossal, szóban már megállapodtak néhányukkal, szignált szerződése azonban csak az említett két kosarasnak van. Egyre valószínűbbnek látszik, hogy a tizenkét tagú keretben nyolc magyar lesz, ebből a magból pedig hat kosárlabdázó dombóvári születésű vagy kötődésű.

A légiósok kérdése még nyitott: az irányító Jerome Le Grange és a bedobó Ivory Clark a bajnokság után kinyilvánította, ha megfelelő ajánlatot kap, a következő idényben is szívesen játszana Dombóváron. A két légiós szándéknyilatkozata alapján nagy esély van arra, hogy a felkészülést a DKC-val kezdik. Ben Adams és Anthony Dill hazautazott az Egyesült Államokba, utóbbit az Albacomppal hozták hírbe. Le Grange személyében fiatal, jól dobó és jól védekező „lövő” is érkezhet harmadik amerikai játékosként a csapathoz, a negyedik légiós pedig egy 210 centiméter feletti román vagy horvát center lesz. A klub elöljárói keményen dolgoznak az anyagi háttér előteremtésén, már folynak a tárgyalások az új névadó szponzorjelölt céggel.

Legfrissebb hírek

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
44 perce

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
49 perce

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
51 perce

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
54 perce

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
1 órája

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
1 órája

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
1 órája