Még rejtély, ki lesz az edző

D. L.D. L.
2009.06.17. 01:14
Címkék

A DVTK 2010 februárjában ünnepli megalakításának századik évfordulóját. Ma még semmit sem lehet tudni a szerveződő ünnepségsorozat részleteiről, az viszont kijelenthető: a klub jelenleg súlyos anyagi gondokkal küzd. Mostanság nincs már szó új stadion építéséről, sőt lekerült a napirendről a jelenlegi aréna korszerűsítése, rekonstrukciója is. Senki sem ejt szót az új stadionban lévő üzletközpontokról, a pálya alatti birkózócsarnokról, a parkolóházról és a sportligetről sem. Van ugyanakkor tizenhatmillió forintos tartozás egy budapesti ügyvéd házaspárral szemben, és a játékosok is várják az elmúlt szezonbeli járandóságukat. A jogászok egyébként már felszámolási eljárást kezdeményeztek a fuballklubot működtető gazdasági társaság ellen, igaz, az ügyben eljáró bíró információink szerint még nem adta ki a végzést. Ez azonban bármelyik pillanatban bekövetkezhet.

Bizonyára az sem véletlen, hogy eddig hét stabil labdarúgó távozott a piros-fehérektől (Euloge Ahodikpe, Djordje Simics, Tóth Mihály, Florin Ioan Pelecaci, Djordje Kamber, Szrdjan Sztanics, Borisz Milicsics), miközben egyetlen játékos sem került az alakulathoz. Információnk szerint a sor bővülhet, ugyanis a Bp. Honvéd vezetői kedden bejelentkeztek Dlusztus Imréhez. Az ügyvezetővel azt közölték, hogy szeretnék szerződtetni Gohér Gergőt és Szélpál Tamást (utóbbi játékos iránt egyébként a Nyíregyháza is érdeklődik), s bár a tárgyaló felek egyelőre az árban nem jutottak dűlőre, könnyen elképzelhető, hogy hamarosan megállapodnak. Ráadásul még edzője sincs a gárdának, hiszen június harmadikán a klub és Gálhidi György búcsút vett egymástól.

Dlusztus Imre azt ígérte, hogy június 18-án bemutatják Diósgyőrben az új szakvezetőt. Az ügyvezetőnek huszonnégy órája maradt, hogy megtalálja az általa legalkalmasabbnak ítélt trénert. Aki végül igent mond a diósgyőriek hívó szavára, nagy terhet vesz a vállára, ugyanis megcsappant erőt képviselő DVTK forrónak ígérkező kispadja várja.

„Eredetileg azt terveztük, hogy június tizennyolcadikán munkához lát a csapat, ám az időpontot módosítottuk – mondta Dlusztus Imre. – Baranyi Sándor szerdán érkezik külföldi útjáról, és úgy tudom, egy-két napon belül szeretne szót váltani Káli Sándor polgármesterrel és Wicha Józseffel. Az üzletember januárban már segített a klubnak, így az együttes folytathatta és be is fejezte a bajnokságot.”

A DVTK egyébként június 22-én, hétfőn kezdi meg a felkészülést a következő szezonra. Addigra talán edző is lesz Diósgyőrben. A tavalyi keret megmaradt játékosai vasárnap délután találkoznak, és a közös vacsorával induló idény első napjainak a programját is megismerhetik. Az ügyvezető nem titkolta: ha addig sem kerülne pont az edzőkérdés ügyére, akkor nagy valószínűséggel Benczés Miklós pályaedző dirigálja majd az első foglalkozást.

Legfrissebb hírek

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
11 perce

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
13 perce

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
35 perce

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
7 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
7 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
7 órája