Szentes Lázár bemutatkozott

B. T.B. T.
2009.06.17. 22:53
Címkék

A csapat még nem, Szentes Lázár ellenben már szerdán munkába állt Nyíregyházán. A Spartacus új vezetőedzője reggeltől estig ismerkedett a rá váró körülményekkel, elbeszélgetett azokkal a szakemberekkel, akik segítőjeként jöhettek számításba, majd délután sajtótájékoztató keretében mutatták be a szakvezetőt.

Karakó Ferenc, a Nyíregyháza Spartacus FC Kft. tulajdonos-ügyvezetője azt taglalta, miért éppen a korábbi hatszoros válogatott csatárra, a legutóbb Újpesten dolgozó szakemberre esett a választásuk: „Az edzőkeresés időszakában az volt a vezérelvünk, hogy elméletben és gyakorlatban egyaránt felkészült, a magyar labdarúgás viszonyait jól ismerő, a rendet, a fegyelmet és szervezettséget megkövetelő szakember üljön le a nyíregyházi kispadra. E kritériumok alapján Szentes Lázár volt az első jelöltünk, és miután minden apró részletet tisztáztunk, sor kerülhetett a 2011 június tizenötödikéig érvényes szerződés aláírására.”

Szentes Lázár megnevezte segítőit: asszisztensként a két évvel ezelőtti feljutás óta a Szparinál dolgozó Brekk János, valamint a Nyíregyházán legendának számító, mind ez ideig a Kemecse NB III-as csapatában aktív játékos, a 41. évében járó Szatke Zoltán segíti a munkáját, a kapusedző pedig Téglási Gábor marad. A játékoskeret kialakítása folyamatban van, Szentes Lázár szeretné, ha több magyar futballistának jutna benne hely, mint az előző bajnokságban. A csütörtöki első edzésen a tavasszal kölcsönadott játékosnak, Ambrusz Árpádnak (REAC) is meg kell jelennie. A heti munka amolyan rávezető jellegű lesz, az edzéseket a sóstói erdőben végzik a futballisták, hétfőn viszont már a pályára szólítja tanítványait az új mester.

Legfrissebb hírek

A Barca ezúttal már 70 milliós ajánlatott tett Rodriért; japán válogatott kapust igazol a PSG – keddi transzferhíradó

Minden más foci
28 perce

Már csak egy hónap és kezdődik a budapesti atlétikai világdöntő

Atlétika
29 perce

„Nincs előre odaadva semmi!” – Molnár Attila is megkezdi Eb-szereplését

Atlétika
30 perce

Mind a hat magyar atléta búcsúzott kedd délelőtt

Atlétika
36 perce

Egy hónap múlva 38 magyarral rajtol a cselgáncs Grand Slam

Egyéb egyéni
2 órája

Úszó Eb: Sárkány Zalán országos csúccsal döntős 800 gyorson

Úszás
3 órája

Matthäus szerint Nagelsmann-nak külföldön kellene munkát keresnie

Német labdarúgás
3 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
3 órája