Elutazott a válogatott

MTI MMTI M
2009.06.23. 23:06
Címkék

Bár költségtakarékossági megfontolásból ezúttal nem repülőgépes, hanem buszos utazást biztosított a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) a csütörtökön kezdődő, brandenburgi Európa-bajnokságon induló válogatott tagjainak, a csapat nagyobb része mégis légi úton jut el a németországi viadalra. A küldöttség kedd hajnali indulásakor nem volt ott az autóbusz körül többek között Vajda Attila, Kammerer Zoltán, Janics Natasa vagy Kovács Katalin, bár utóbbi néhány percre feltűnt, átvette a szerelését, majd sietve el is hajtott. Kiderült, ők és még sokan mások nem a fárasztó zötykölődést, hanem a jóval kényelmesebb repülést választották. Amint azt Schmidt Gábor, az MKKSZ főtitkára az MTI-nek elmondta: ezt nem tiltották meg, azaz ha valakinek a klubja kifizette a jegyet, vagy netán saját zsebből áldozott rá, szabályosan járt el. Elég sokan éltek is ezzel a lehetőséggel (a honvédos női kajakosok közül például senki sem volt a buszon, szemben az MTK-sokkal, például Benedek Dalmával és Paksy Tímeával), a kisebbséget alkotó többieknek – Storcz Botond szövetségi kapitány vezetésével – pedig maradt a mintegy 12–14 órás Budapest–Pozsony–Prága–Berlin–Brandenburg busztúra.

Legfrissebb hírek

Az Avalanche a Flames elleni győzelemmel biztosította be alapszakasz-győzelmét

Amerikai sportok
5 perce

LeBron James tripla dupla közelében, a New York lehajrázta a Bostont

Amerikai sportok
20 perce

Kis Károly visszatért legnagyobb sikerei helyszínére

Labdarúgó NB I
57 perce

Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

Légiósok
1 órája

Clayton nyert Brightonban, és újra első a darts Premier League-ben

Egyéb egyéni
6 órája

Pénteki sportműsor: Puskás Akadémia–ETO FC és Ferencváros–Diósgyőr az NB I-ben

Minden más foci
8 órája

50 nap múlva BL-döntő a Puskásban!; Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

E-újság
8 órája

Férfi kosár Euroliga: Isztambulban nyert a Real Madrid, négy csapat már biztosan negyeddöntős

Kosárlabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik