Erwin Koeman díjakat ad át a legjobbaknak

B. B.B. B.
2009.06.23. 23:06
Címkék

Lassan vége a júniusnak, eltelt a nyár első hónapja, Erwin Koeman viszont még egy percet sem pihent: a kapitány kedd este ismét Budapestre érkezett. A 47 esztendős holland szakembernek néhány hivatalos elintéznivalója van a magyar fővárosban – cégvezetőkkel ül tárgyalóasztalhoz –, és ha már Budapestre érkezik, csütörtökön minden valószínűség szerint ott lesz Telkiben, ahol tizenhét kategóriában hirdetik ki a magyar labdarúgás 2008–2009-es idényének legjobbjait. Ami újdonság lehet: elismerés jár többek között klub- és sportvezetőknek is. Erwin Koeman a tervek szerint két napig marad Magyarországon, ezt követően hazarepül Eindhovenbe, hogy aztán Görögország felé vegye az irányt. Mondani sem kell tán, hogy a kapitány oda már pihenni utazik; felesége és lánya mellett a család barátai is velük tartanak. A magyar szövetségi kapitány ebből a szempontból (is) a megszokás híve: több éve ugyanazon a görög szigeten piheni ki magát a hosszú szezon után.

„Szeretünk oda járni, már a boltban is ismernek minket – mondta egy korábbi beszélgetés alkalmával lapunknak Erwin Koeman. – Nyugodtan tudunk pihenni, egyszerűen nem tudnék ennél jobb helyet elképzelni a kikapcsolódásra. A fiam, Len az idén egyedül utazott Görögországba, hiszen az edzései miatt a mostani időpontban ő már nem tudott volna velünk tartani.”

Erwin Koeman szerdán és csütörtökön tehát Budapesten lesz, utána viszont irány Görögország!

Legfrissebb hírek

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skóton

Minden más foci
15 perce

Győzelemmel rajtolt Szlovákia, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
20 perce

Akárcsak a 2024-es Eb-döntőben, ezúttal is Oyarzabal gólja okozta Anglia vesztét

Minden más foci
26 perce

Modric szerzett vezetést, győzelemmel kezdtek a horvátok az NL-ben

Minden más foci
27 perce

Torna: Mayer Gréta és Mészáros Krisztofer aranyérmes a mesterfokú bajnokságon

Egyéb egyéni
29 perce

Dráma a triatlon vb-döntőn: Kropkó Mártát a 4. helyről kizárták!

Egyéb egyéni
30 perce

Futsal NB I: hat pontot levontak a Nyíregyházától

Labdarúgó NB I
30 perce

„Van már tapasztalatom ezzel a sérüléssel” – több hetes kihagyás vár Redzic Damirra

Magyar válogatott
1 órája