Középszerű magyarok
Buttás Pál végigkísérte a 32. női Európa-bajnokság két hetét: a 64 éves szakember a Lettországból mindennap élőben közvetítő sporttelevízió szakkommentátora volt. De volt ő szövetségi kapitány is korábban, ráadásul Európa-bajnokságon is: az 1995-ös brnói kontinensviadalon, így igazán autentikus lehet a véleménye a látottakról.
Hát megkérdeztük…
Ön szerint is megérdemelték a franciák?
Szerintem meg, mégpedig azért, mert kétszer is megverték az oroszokat úgy, hogy az oroszok az első vereségük után nagyon sokat javultak – válaszolta a döntőt is a helyszínen megtekintő szakvezető.
Elárulja, miben?
Az elődöntőben a spanyolok ellen olyan hihetetlen magabiztossággal játszottak, ami sem előtte, sem utána nem látszott meg rajtuk, de hogy utána miért nem, arról a franciák tehettek, mert elképesztően kimunkált, magas szintű védekezésükkel felőrölték őket. Az irányító Rebekka Hammont gyakorlatilag kivették a játékból, a center Marija Sztyepanovát pedig sok futásra kényszerítették, amit ő hosszú távon nem bír. Nagyon egységes volt ez a francia csapat!
Érte bármilyen meglepetés szakmai szempontból?
Igen: hihetetlenül felgyorsult a játék, és nagyon kemény, agresszív lett a védekezés. Lejárt a nagydarab, lassú, pozíciózó centerek időszaka, csak a sokat és gyorsan mozgó magas emberek tudtak igazán maradandót alkotni. Úgy vettem észre, hogy sokkal nagyobb szerepük volt az irányítóknak, mint eddig bármikor, mert szinte az egész pályán letámadták őket, akiknek meg gyengébb irányítójuk volt… Hát azt láthattuk a magyarokon is, hogy jártak. És még valami: nagyon sok mindennel lehet jó eredményt elérni, azzal is, ha valakinek van két-három extra játékosa vagy azzal is, ha csak egy, de mellette nagyon jó a kiszolgáló személyzet, azzal is, ha nagyon jó a csapategység, sőt elég lehet az is, ha elképesztő a küzdőszellem, de azzal a csapattal, amelyikben ezek közül egyik sincs meg, nem!
A magyarokra gondol?
Úgy éreztem, hogy nálunk egyik sem volt rendben az előbb említett tényezők közül. Ami nekem a legnagyobb csalódást okozta, az a centerek és az irányítók lemaradása az európai középmezőnytől is. A képzettségük, a fizikai felkészítésük… Meg én igazából nem éreztem azt a nagy küzdőszellemet, amiről nyilatkoztak a lányok, pedig amikor hazaértem, elolvastam a lapokat, és sok erre utaló mondatot találtam tőlük.
Hol tart Európa, és hol mi?
Szerintem az itt nyújtott játék alapján a középmezőny végén vagyunk. De meggyőződésem, hogy a rendelkezésünkre álló játékosállomány egy részével azért a középszintet elérjük. Egy biztos, a formaidőzítésnek óriási szerepe van, és mi ebben nagyon lemaradtunk a többiektől.
Szomorúan kérdezem, mert sejtem a választ: hány magyar edzővel találkozott Lettországban, aki nem hivatalból volt ott, hanem a szakmai érdeklődés vezérelte?
Eggyel: Szittya Imrével, aki Németország női szövetségi kapitánya… És ezért nagyon szomorú vagyok. Pedig nagyon sokat tanulhattak volna, mert nem adta vissza a televízió azt, amit a szakemberek ott láthattak.
