Ificsapat kezdte el a felkészülést

S. G.S. G.
2009.06.25. 23:12
Címkék

Csütörtök délelőtt megkezdte a felkészülést a Vasas. Az a néhány szurkoló, aki végignézte az első gyakorlást, azt hihette, hogy az ificsapat tréningjét figyeli, tudniillik megannyi fiatal legény dolgozott Mészöly Géza vezetőedző irányításával. Szűcs Péter, Tulipán Ákos, Beliczky Gergő, Görgényi Dávid, Dékány Dániel, Cserpák Dániel és Matolcsi Marcell a klub saját nevelésű játékosa, a szakvezetőség úgy döntött, tehetségük, szorgalmuk révén a felnőttcsapattal edzhetnek. Hogy aztán bemutatkozhatnak-e az ősszel, az a háttérben hetek, sőt immár hónapok óta tartó tárgyalásoktól függ. Amint beszámoltunk róla, egy külföldi befektetői csoport kiemelkedő összeggel szállna be a korábbi hatszoros bajnok életébe, s vásárolna tulajdonrészt.

Van vészforgatókönyv is arra az esetre, ha a tárgyaló felek „elcsúsznak” egy banánhéjon az utolsó pillanatban. A Vasas akkor is végigjátssza a szezont, tisztességes költségvetéssel, fiatalokra és néhány rutinos futballistára építve, a cél akkor a bentmaradás. Biztató a piros-kék hívek számára, hogy a hosszú ideig sérült Lázok János és Petar Divics már együtt edzett a csapattal, miként itt volt még a lejárt szerződésű Sowunmi Thomas, s a tavasszal kölcsönben szereplő Kovács Gábor is.

Legfrissebb hírek

Maffiának nevezték a játékvezetőket – Vinícius megosztotta

Spanyol labdarúgás
1 perce

Liu Shaoang: Kínában nem fér bele a rontás, ha valaki hibázik, hamar lecserélik

Téli sportok
30 perce

NHL: a Flyers sem állíthatta meg a címvédőt

Amerikai sportok
45 perce

Heti program: pályán a Fradi az El-ben, BL- és Kl-meccsek

Minden más foci
1 órája

Kezdődhet a harmadik 40 – Sárosi László 80 esztendős

Vízilabda
1 órája

A San Francisco egy mezőnygóllal verte a címvédőt az idény eddigi legjobb meccsén – videó

Amerikai sportok
5 órája

Hétfői sportműsor: fővárosi csata az NB II-ben

Minden más foci
8 órája

Gulácsi Péternél Madridban; Liu Shaoang otthon van itt is, ott is

E-újság
8 órája