Női kezekben

Hogy nekem fogalmam sincs arról, miért nem kell Várhidi Péter a magyar (él)futballban, az hagyján. Ismerve a nem feltétlenül az őszinteségre hajazó futballközegünket, azon sem csodálkozom, hogy az edző sem érti, ugyanakkor meggyőződésem, azoknak sincsenek perdöntő érveik, akik pálcát törnek felette.

Volt bajnok (nem második!) az Újpesttel, felkérésének megfelelően fiatalokat vetett be a válogatottnál, csapata nem csupán legyőzte az olaszokat, hanem még szimpatikus is volt, nehéz rajta fogást találni.

És talán éppen ez a baj.

Tette a dolgát, megőrizte szerénységét, nem ígérgetett, sohasem állította, hogy ő a világ legjobbja a kispadon, még a csapatát sem tüntette fel világverőnek.

Az ilyesmi nálunk nem megy.

Aki mostanság nem hangoskodik, nem veri a mellét, nem kér ki magának semmit, nem támad sunyiban, a másik háta mögül, az gyanús.

Jó vele vigyázni, mert nincs takargatnivalója, nem lehet vele mutyizni, nem zsarolható, és még az is lehet, hogy makacsul ragaszkodik az elképzeléseihez.

Várhidi Péter kiebrudalásának egyetlen, az edző által ismert oka, hogy Jámbor Lászlónak valamiért nem tetszett. Ez különösen azért komoly szakmai érv, mert – hiszik, nem hiszik – Jámbor László sem tetszik mindenkinek. Igen ám, de a „messziről jött ember” nálunk nemcsak „azt mond, amit akar”, hanem azt is tesz (munkába álláskor például mentesítheti magát attól a ténytől, hogy csapata már elkezdte a felkészülést).

Lelkük rajta.

Meg a szerencséjük, hiszen akkor veszik a kalapjukat, amikor akarják, hogy aztán a „magyarországi állapotokra” hivatkozva felmentsék magukat a felelősség alól.

Mindez persze csak részben tartozik ide, lényegesebb, hogy a magyar edző nem lehet próféta a saját hazájában: a korábbi szövetségi kapitányok közül nem csupán Várhidi Pétert felejtette el a magyar futball, Bozsik Péter, Bálint László, Verebes József sem kerülhet(ett) a tűz közelébe (és a sor folytatható).

A mellőzöttség érthetetlen, de a futsal akkor sem futball, ha – női.

A szebbik nem örök rajongójaként is állítom.