Sidi Péter vk-döntős

B. CS.B. CS.
2009.06.25. 23:12
Címkék

Véget ért a San Marinóban rendezett koronglövő-világkupa. Ez önmagában még nem lenne nagy hír, az viszont annál inkább, hogy mivel ez volt a sorozat utolsó fordulója, kialakult a világkupadöntő mezőnye. A puska- és pisztolyszámokat a kínai Vuhsziban rendezik meg október 24-től 29-ig, a koronglövők versenyét pedig Pekingben október 29-től november 11-ig.

Magyar versenyzőért a 10 méteres légpuskaszámban szoríthatunk, a 2003-ban vk-finálé-győztes Sidi Péter ugyanis pekingi első és müncheni második helyével másodikként került be az erős mezőnybe. „Dobogós helyet várok a világ elitjét felvonultató döntőben. Nincsenek új arcok a mezőnyben, így semmi különösre sem számítok: eldöntjük, hogy éppen akkor melyikünk a legjobb” – mondta Sidi, akiben még élénken él a 2008-as bangkoki döntő, amelyben olyan eredménnyel lett ötödik, amely bármelyik más világversenyen győzelmet ért volna. „A mai napig arról beszél a szakma, hogy mi történhetett akkor, hogyan születhettek annyira jó eredmények.”

Gerebics Rolandnak sem kellett sok, hogy a dupla traposok döntőjébe beverekedje magát, sajnos azonban a Kairóban elért harmadik helye mellé (Münchenben nyolcadik lett) San Marinóban nem tudott újabb nagy eredményt felmutatni.

Legfrissebb hírek

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
2 perce

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
6 perce

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
9 perce

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
12 perce

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
25 perce

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
40 perce

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
57 perce

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
58 perce