Eszelős ez a tempó

T. A.T. A.
2009.06.27. 23:39
Címkék

Mikko Hirvonen pályafutása egyik legfontosabb világbajnoki futamgyőzelmére készül a lengyel futamon (ha megszerzi, átveszi a vezetést a vb-sorozatban), Jari-Matti Latvala pedig maximálisan támogatja csapattársát célja elérésében. A két finn eddig remekül veszi az akadályokat, két nap után ők állnak az élen.

A nap elején még úgy tűnt, Dani Sordo megteszi azt a szívességet csapattársának, a pénteken kieső Sébastien Loebnek (egy fatuskó szétszakította a francia autójának felfüggesztését), hogy megzavarja az éllovas Ford-pilótákat, délutánra azonban már nem tartott ki a spanyol lendülete, s az iszonyú gyors szakaszokon a maximumot kiadva magukból meglógtak a fordosok.

„Eszelős tempót diktáltunk ezen a délutánon – értékelt Mikko Hirvonen. – Szinte nem is hallottam az itinert, csak tövig nyomtam a gázt, nem törődve azzal, mi történhet. Őszintén szólva valamivel könnyebb versenyre számítottam, ehhez képest a második szakasz óta folyamatosan állok a gázon. Egyszerűen fantasztikus.”

Latvala még hozzáfűzte, soha életében nem ment még ilyen gyorsan, hihetetlen volt számára az érzés, hogy például az ugratók előtt sem kell elvenni a gázt. Eközben a szuperraliszabályt kihasználó Loeb elkezdte a felzárkózást, s a 32. helyről a 13.-ra jött fel egy nap alatt – igaz, a pontszerzéstől azért még így is elég messze van.

Legfrissebb hírek

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
1 perce

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
8 perce

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
28 perce

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
43 perce

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
1 órája

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
1 órája

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Ukrajna elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
1 órája

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
1 órája