Még nem küldik el

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2009.06.29. 23:11
Címkék

A Ford-csapat Jari-Matti Latvala mellett áll, és megtartja őt gyári csapatában annak ellenére, hogy a finn pilóta az utóbbi időben hibát hibára halmoz. Hogy mást ne mondjunk, vasárnap élete legnagyobb baklövését követte el a Lengyel ralin: a második helyről esett ki a legutolsó gyorsaságin, amely már nem osztott, nem szorzott, lévén a viadal legrövidebb szakasza…

A csapatfőnök Malcolm Wilson elismerte, Latvala hibája elképesztő csalódás volt a Ford számára, ennek ellenére nem gondolkodnak azon, hogy bárkit is szerződtessenek a helyére. „Újabb nehézségeket okozott nekünk, most aztán kezdhetünk megint mindent elölről – mondta Wilson. – Eléggé frusztrált minket, hogy ilyesmi megtörténhet szuperspeciálison, ráadásul a baleset megint egy lassú kanyarban történt. Ennél nagyobb hibát nemigen lehet elkövetni.”

Latvalának ez a második idénye a Fordnál, s az utóbbi időben jó néhány hatalmas hibát elkövetett: elég ha csak azt említjük, amikor Portugáliában leesett az útról, és egy szakadék alján landolva (körülbelül húsz bukfenc után) ripityára törte a Focust. Az egyik televíziónak nyilatkozva a fiatal pilóta bevallotta, nem csodálná, ha ezek után a Ford-csapatnál látni sem akarnák őt.

„Ez a legnagyobb hiba, amit valaha elkövettem. Az egész csapatnak csalódást okoztam azzal, hogy a kettős győzelem helyett be kellett érniük Hirvonen pontjaival. Teljesen érthető lenne, ha többé nem akarnának látni engem a csapatban” – vélekedett Latvala.

A hétvégi eredmény egyébként azt jelenti, hogy a Ford hátránya még mindig 17 pont a Citroënnel szemben a konstruktőrök vb-küzdelmében – szóval Latvala elherdált nyolc pontja úgy kellett volna, mint egy falat kenyér.

Legfrissebb hírek

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
17 perce

Lőrincz Tamás a birkózószövetség egyetlen elnökjelöltje

Birkózás
24 perce

Így élte meg a tizenegyespárbajt a holland és a marokkói kispad

Foci vb 2026
28 perce

Elkészült az NB II sorsolása, a DVTK Nagykanizsán kezd

Labdarúgó NB II
39 perce

Kétszeres BL-győztes csatárral erősített a Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
39 perce

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
41 perce

Gakpo szülei sírva fakadtak, miután fiuk gólt szerzett Marokkó ellen

Foci vb 2026
43 perce

Lenyűgözően fest a dallasi stadion az Elefántcsontpart–Norvégia mérkőzés előtt – fotók

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik