Messze a csúcsformától a kazah csapat

Á. L.Á. L.
Vágólapra másolva!
2009.06.29. 23:11
Címkék

Rihard – Kolomic, Rimavicius, Csernisov, Nakov – Somko, Malinyin (Zarecsnij), Andrejev, Noszkov (Goloveskin, Szobolev) – Jurin, Malcev.

Az összeállítás (cserékkel) biztos, a felállás már nem, az mindenesetre a fenti sorokból is kiolvasható, hogy a kazah bajnokság 13. fordulójában Karagandiban 1–0-ra kikapó Irtis Pavlodar alighanem elvesztette Vitalij Goloveskint. Annyira rosszul legalábbis nem játszhatott a középpályás, hogy tizenkét perc után (csereként) lekapja a pályáról Leonyid Nazarenko vezetőedző – pedig ez történt.

Az Irtis zsinórban negyedszer szenvedett vereséget, háromszor a bajnokságban, egyszer a kupában kapitulált a tavalyi bronzérmes, amely legutóbb május 24-én, a ligautolsó Petropavlovszk ellen nyert 1–0-ra (éppen a bizonytalan sorsú Goloveskin góljával).

Kazah beszámolók szerint a minimális különbségű vereség ellenére az Irtisnek esélye sem volt a Sahtyor ellen, ami több okra vezethető vissza. Az egyik magyaros színezetű: a klub a jelek szerint csupán papíron jómódú, a bukdácsolás mögött (a kék-fehérek a tizennégy csapatos Premijer Ligában tizenegy pontot gyűjtve a 11. helyen szerénykednek) gazdasági problémák állnak, ami fölöttébb kihat a csapat teljesítményére. A tőkehiány mint minden baj forrása persze önmagában nem állja meg a helyét, a helyi sajtó ugyanis nem felejti el felidézni: az Irtis nem az idén ült a pénzeszsák mellé, a klub tavaly is likviditási gondokkal küzdött, csakhogy a csapatban akkor akadt két olyan vezéregyéniség, aki képes volt felülemelkedni a napi torzsalkodásokon, gondokon. A bolgár csatár, Georgi Daszkalov megunhatta a szerepet, mert januárban a Honvéd-hívek számára ismerős nevű Zsetiszuhoz szerződött, a másik kulcsfigura, a szintén támadóként bevethető Murat Tilesev pedig hosszú ideje sérült.

Konklúzió nincs, csupán tények: az Irtis (nélkülük) tizenhárom forduló alatt mindössze kilenc gólt szerzett. A kép még borúsabb, ha hozzátesszük: ebből négyet csak a kilencedik körben, az Okzsetpesz vendégeként (4–1).

Legfrissebb hírek

Hall of Shame – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
6 órája

Anna, az idő és a fair play szellemisége neked dolgozik! – Csisztu Zsuzsa jegyzete

Tenisz
6 órája

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!; Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

E-újság
6 órája

Szombati sportműsor: FTC–Újpest derbi az NB I-ben; pályán a DVSC és az ETO a női kézi BL-ben

Minden más foci
7 órája

Férfi kosár Euroliga: az utolsó előtti elkapta a Zalgirist, legyőzte baszk riválisát a Barcelona

Kosárlabda
7 órája

La Liga: az Osasuna legyűrte a Celtát Vigóban

Spanyol labdarúgás
7 órája

Az alpesi sí legendái gyújtották meg a lángot a téli olimpián

Téli olimpia 2026
7 órája

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik