Minőségi kapusedző

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2009.06.29. 23:11
Címkék

Négy év után kénytelen volt új kapusedző után nézni az SC Paderborn 07, a klub választása végül Michael Gibhardtra esett. Amint az a harmadosztályú egylet internetes oldalán nyilatkozó Andre Schubert szavaiból kiderül, a vezetőség örül, hogy a legutóbb a KSV Hessen kapuvédőit felkészítő szakemberrel sikerült egyez­ségre jutnia. Más kérdés, hogy az előzmények cseppet sem boldogították az SCP elöljáróit, tudniillik kénytelenek voltak lemondani az általuk az egyik legjobb trénernek tartott Petry Zsolt szolgálatairól.

A Hoffenheim ugyanis olyan ajánlatot tett a korábbi 38-szoros magyar válogatott játékosnak, amilyenre nem lehetett nemet mondani.

„A Hoffenheim megkeresése mutatja, milyen a tudása, és mekkora megbecsülésnek örvend Zsolt. Örülünk, hogy eddig nálunk dolgozott” – búcsúzott a Paderbornt 2001 és 2002, illetve 2004 és 2005 között futballistaként is erősítő kapusedzőtől Andre Schubert.

„Természetesen figyelemmel követtem a Hoffenheim szereplését, és nemcsak az első, hanem a másodosztályban is. Büszke vagyok rá, hogy tapasztalatommal mostantól ezt a csapatot segíthetem” – ezek már az újonc létére hetedikként befutó klub portálján idézett Petry Zsolt beköszönő mondatai. A cikkből kiderül, a magyar szakember nem egyedül foglalkozik a kapusokkal, igaz, a „főnök” ő lesz, az eddigi tréner, a brazil César Thier az ő munkáját segíti.

Unatkozni aligha fognak, a dúsgazdag Dietmar Hopp támogatását élvező együttes négy kapuvédőt foglalkoztat. A legnevesebb Timo Hilde-brand, aki a VfB Stuttgartot és a Valenciát megjárva kötött ki a Hoffenheimnél – más kérdés, hogy téli szerződtetése óta csupán két bajnokin védett. A hétszeres német válogatott játékossal és persze a többiekkel kedden találkozik először Petry Zsolt, sőt az ausztriai edzőtáborban már meg is tarthatja első edzését.

Tegyük hozzá, továbbra sem lesz akadálya, hogy a jövőben Magyarország legjobb kapusait is megizzassza: folytathatja munkáját a válogatott kapusedzőjeként. Úgy tudjuk, mielőtt rábólintott volna a Ralf Rangnick irányította csapat hívására, Petry Zsolt egyeztetett Erwin Koemannal is, és a szövetségi kapitány áldását adta a hoffenheimi munkavállalásra.

Legfrissebb hírek

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
16 perce

Újabb távozók Újpesten, Piscitelli sem folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
26 perce

Vas János: Az a fontos, hogy Szongoth Domán mindennap jobb akarjon lenni

Jégkorong
56 perce

Hanga Ádám: El tudom képzelni, hogy idehaza fejezem be a pályafutásomat

Kosárlabda
58 perce

Kézi: a 13-16. helyért folytatja a magyar csapat az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Kiderül, mennyit ér a százszázalékos mexikói mérleg

Foci vb 2026
1 órája

Isten veled, Csonti! – emlékezés Szikszay Andrásra

Képes Sport
1 órája

Paksra érkezett, Kisvárdáról távozott egy kapus

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik