Álom után valóság

V. K.V. K.
2009.07.01. 00:16
Címkék

Két hét pihenő után kedden a Lombard Pápa Termál FC is elkezdte a felkészülést. A Nyugati csoport ezüstérmeseként az élvonalba három év távollét után visszatérő együttes keretében – ahogy az várható volt – nemlesz jelentős változás, vagyis a szakvezetőség bizalma töretlen a tavasszal nagyszerűen menetelő és a végén a feljutást kiharcoló játékosok iránt. Persze ez nem jelenti azt, hogy néhány labdarúgóval nem szeretnék megerősíteni a keretet, most is folynak a tárgyalások egy belső védő, egy középpályás, no és Szűcs Lajos mellé egy megfelelő tapasztalattal felvértezett kapus megszerzése érdekében.

Apropó, rutinos kapus!

Takács Tamás neve ismerősen cseng: a 29 éves labdarúgó pályafutását súlyos sérülések hátráltatták, az utóbbi időben pedig szinte „eltűnt” Magyarországról. Romániában, a Liberty Oradea csapatánál légióskodott, korábban, 2003-ban pedig a svéd első osztályban is szerepelt, a Helsingborg együttesében. Most szabadon igazolható. Eddig az Izlandot megjárt támadó, Béres Ferenc érkezett Tatabányáról, ő két évre kötelezte el magát. A tervek szerint szombaton Felső-Ausztriában a cseh bajnokság negyedik helyezettjével, az Európa-ligában induló Sigma Olomouccal mecscselnek a pápaiak.

Legfrissebb hírek

112 sportpálya kap rekortán borítást az Aktív Magyarország program támogatásával

Egyéb egyéni
9 perce

Ezüstgerely: a szurkolói élmény, a közösséggé formálódás ábrázolása az idei pályázat célja

Egyéb egyéni
19 perce

Tollaslabda Eb: Kőrösi Ágnes nem jutott nyolcaddöntőbe

Egyéb egyéni
20 perce

A Hydro Fehérvár AV 19 kilenc év után elköszönt Szélig Viktortól

Jégkorong
27 perce

A második elődöntőt játssza a Dijonnal az Esztergom a női kézilabda El-ben

Kézilabda
1 órája

Női kézilabda MK: Győr–FTC rangadóval kezdődik a négyes döntő

Kézilabda
1 órája

Lapos mérkőzés is lehet kifejezetten érdekes a spanyol párharcban

Bajnokok Ligája
1 órája

BJK-kupa: Bondár nyert, egyenlítettünk Hollandia ellen

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik