Tesztelik egymást

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2009.07.01. 00:16
Címkék

Lassan hokiban is szólhat a „Hajrá, Vasas!”. Szólhat, hiszen az angyalföldi klub elnöksége rábólintott az elnök, Markovits László által felvázolt elképzelésre, miszerint a Bp. Stars és az egyesület együttműködése alapján a Mol Ligában és a bajnokságban egyaránt Vasas Stars néven induljon a következő idényben a csapat. A testület megkérte az ügyvezetőséget, hogy az együttműködési megállapodás részleteit dolgozza ki.

Mint lapunk korábban beszámolt róla, Szabó István, a Bp. Stars első embere kereste meg az ötlettel a patinás klubot, amelynek egyetlen fillérjébe sem kerül a jégkorong, a szakosztály gazdálkodása ugyanis önálló marad.

„Örülök, hogy a jelek szerint révbe ér az ötlet – mondta Markovits László, aki szerint a sok egyeztetés során hatalmas Kangyal Balázs-fan lett. – Balázs jégkorongtudását, elért eredményeit, a sportágban betöltött szerepét nem kell ecsetelnem. Viszont azt hangsúlyoznom kell, milyen nagyszerű ember, akivel minden egyes tárgyalás élmény volt. Hasonlóképpen gondolkozik, mint mi a Vasas családban, úgyhogy nem kérdés, neki és a csapatnak is köztünk a helye. Mi is jól járunk, hiszen bővül a választék, nagyszerű sport került hozzánk.”

Az óvatosság persze nem árt: a felek az elképzelések szerint egyelőre egy évben gondolkoznak, hogy aztán jövőre átbeszéljék a tapasztalatokat. Az út járthatónak tetszik, a Vasas drukkerei pedig akár elkezdhetnek álmodozni. Például arról, hogy az Alba Volán 19 bejut az elődöntőbe az osztrák bajnokságban, így a legfényesebb medália is kiadó lehet… Márpedig egy olyan csapat, amelyben a fiatalok mellett például a Kangyal Balázs, Svasznek Bence, Holéczy Roger, Majoross Gergő, Gröschl Tamás ötösfogat szerepel, joggal tűzhet ki merész célokat. Igaz, ahhoz előbb edzőt is találnia kell – továbbra is Finnországból várják azt a szakvezetőt, aki dobogóra vezeti az előző bajnokság negyedik helyezettjét.

Legfrissebb hírek

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
16 perce

Újabb távozók Újpesten, Piscitelli sem folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
26 perce

Vas János: Az a fontos, hogy Szongoth Domán mindennap jobb akarjon lenni

Jégkorong
56 perce

Hanga Ádám: El tudom képzelni, hogy idehaza fejezem be a pályafutásomat

Kosárlabda
57 perce

Kézi: a 13-16. helyért folytatja a magyar csapat az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Kiderül, mennyit ér a százszázalékos mexikói mérleg

Foci vb 2026
1 órája

Isten veled, Csonti! – emlékezés Szikszay Andrásra

Képes Sport
1 órája

Paksra érkezett, Kisvárdáról távozott egy kapus

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik