Akár Londonig is kitart

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2009.07.01. 23:03
Címkék

Varga Tamás egyedül maradt tavaly – a könnyűsúlyú kétpárban világ- és Európa-bajnok kettős másik tagja, Hirling Zsolt a pekingi (le)szereplés után ugyanis úgy döntött, egy évre a háttérbe vonul, s a tanulmányaira koncentrál.

Varga Tamás pedig folytatta az evezést. Először úgy gondolta, egypárban versenyez majd az idei szezonban, aztán az élet, no és persze a lehetőségek más távlatokat nyitottak előtte.

„A tavalyi szezon egyáltalán nem úgy sikerült, ahogyan azt Zsoltival szerettük volna. Ám én úgy gondoltam, nem hagyhatom abba egy ilyen rossz olimpiai szereplés után. Harmincegy éves vagyok, tudtam, ha Zsoltihoz hasonlóan kihagyok egy évet, már nem jövök vissza. Így egyedül vágtam neki a felkészülésnek – kezdett bele történetébe Varga Tamás. – Mivel azonban a könnyűsúlyú egypár nem olimpiai szám, a kétpár viszont igen, összeültem az U23-as világbajnokságon ezüstérmes magyar duó egyik tagjával, Galambos Péterrel. Sajnos erre csak márciusban került sor, még nem csiszolódtunk össze teljesen, és persze technikailag is van még hová fejlődnünk. Hiányzik az az összeszokottság, ami Zsoltival megvolt…”

Varga Tamás tehát tulajdonképpen elölről kezdett mindent – ma már dolgozik is az élsport mellett, az EDF Energia Hungária Kft.-nél marketinggel foglalkozik.

„A balul sikerült év után jóval kevesebb támogatást kapunk, leginkább ezért dolgozom. No meg azért is, mert már készülök a civil életemre. Ám ez nem jelenti azt, hogy gondolkodom a visszavonuláson. Ha minden jól alakul, még a londoni olimpia is beleférhet a pályafutásomba. Akár Zsoltival is.”

A két fiú egyébként tartja a kapcsolatot, Vargát és Galambost Vácott (Hirling is ehhez a klubhoz tartozik) Rapcsák Károly készíti fel, míg Baján Bartos Nándor segíti Varga felkészülését.

A kérdés persze az, összeül-e még valaha a korábban oly sikeres páros?

„Zsoltinak el kell döntenie, mit szeretne. Akar-e újra versenyszerűen sportolni, s ha igen, mikortól. Természetes, hogy összeköt minket a múltunk. Öt évet dolgoztunk együtt, ez nem kevés idő. Most nincs könnyű dolgom, hiszen hiába a múltbeli sikerek, újból ki kell vívnom az elismerést” – mondta Varga Tamás.

„Zsolti előtt nyitva áll az ajtó, és nem is állt le teljesen a mozgással. Abban maradtunk, ősszel eldönti, hogyan tovább. A csapatban senkinek sincs bérelt helye, mindenkinek bizonyítania kell ” – válaszolt a felvetésre Ficsor László szövetségi kapitány.

Legfrissebb hírek

Doku hosszabbított a Cityvel, Frattesi a Lazióba kerül kölcsönben – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
10 perce

Isztambulban rendezik a januári Spanyol Szuperkupát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
36 perce

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
46 perce

Csak nyugodtan büntessetek meg! – üzent a Como elnöke az UEFA-nak

Olasz labdarúgás
1 órája

Meglepő helyen bukkant fel Erling Haaland képmása

Minden más foci
1 órája

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2 órája

Úszó Eb: döntős a 4x100-as gyorsváltó

Úszás
2 órája

Fabien Barthez lett a kapusedző a francia válogatottnál

Francia labdarúgás
3 órája