Az oroszok taroltak

B. CS.B. CS.
2009.07.01. 23:03
Címkék

A mi napunk is volt meg nem is... Gondos Flóra és Bogyay Anna egyéni csúcsot ért el a margitszigeti Széchy Tamás uszodában szerdán kezdődött ifjúsági Európa-bajnokság 3 méteres szinkronugró számában, ám ez csupán a hetedik helyre volt elég, miután lányainkat mindössze 90 század választotta el az ötödik duótól. A fiúknál a Somhegyi ikrek, Kristóf és Krisztián képviselték színeinket, és kilencedikek lettek. Mindkét nem küzdelmeit az oroszok nyerték meggyőző fölénnyel. „Nagyon jól ugrottak a lányok, kicsivel lehetett volna még jobb, de elégedett vagyok velük, nem sokon múlt az előkelőbb helyezés” – mondta Haász Katalin, a szakmai bizottság elnöke és a páros klub- és nevelőedzője.

Az eseményt hatalmas érdeklődés kísérte már az első napon is, az egyik lelátót a versenyzők töltötték meg, a másikat a kilátogató érdeklődők népesítették be. A közönség látványos, táncprodukcióval fűszerezett megnyitót láthatott, a szervezők pedig hálát adhatnak az égnek, hogy épp szerdán érkezett meg Budapestre a kánikula. A viadal csütörtökön az A-korcsoportos fiúk 1 méteres és a B-csoportos fiúk 3 méteres számaival folytatódik, a B-csoportos lányok toronyugróversenyében nem indul magyar versenyző.

Legfrissebb hírek

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
3 perce

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
8 perce

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
10 perce

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
13 perce

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
26 perce

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
42 perce

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
58 perce

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
1 órája