Blog

2009.07.04. 02:40
Címkék
Cím: Gőzerővel kúrálom magamKiemelés a címlapra: Remélem, korábbi klubomnál, a Vasasnál is rendeződnek a dolgok. Ahogy tudom, már a célegyenesben jár a tárgyalássorozat az új befektetővel. A tervek szerint új stadion és igazi sztárcsapat van készülőben. Hát mindenesetre én szurkolok nekik!Sziasztok!Felemásan teltek az utóbbi napok: az ígért határidőig nem érkezett megoldás az égető pénzügyi problémákra, ami aggodalomra adhat okot, szakmailag azonban hasznosnak vélem az edzőtáborban töltött időszakot. Már a második felkészülési mérkőzésünkön is túl vagyunk itt Németországban, és eddig hibátlan a teljesítményünk. Szóval kettőből kettő, de még mindig nem az igazi. Előbb egy alsóbb osztályú együttessel játszottunk, és nyertünk is 4–0-ra, majd a hazai Wuppertal következett, amelyet 2–0-ra intéztük el. Tudjuk azonban mi is, hogy ez nem elég, hiszen azért nem világverő csapatokkal mérkőztünk.Az első meccsen kaptam egy rúgást a vádlimra, ami miatt folyamatosan kezelnek az orvosok és a masszőrök. Pihentetnem kell a lábamat, főleg mert a találkozót követő edzésen ismét ugyanott talált el az egyik védőnk. Ma kaptunk egy szabadnapot; néhány csapattársam bement a városba, mi pedig páran a szállodában maradtunk – én elsősorban a sérülésemet kúrálandó. A második mérkőzésen éppen emiatt nem is játszhattam, de remélem, a szombati, Fortuna Düsseldorf elleni találkozóra ismét hadra fogható leszek. A szakvezetők szándékosan úgy építették fel a programot, hogy egyre erősebb ellenfelekkel csapjunk össze, úgyhogy a „legfontosabb” feladatra már mindenképpen szeretnék én is újra készen állni.Szóval még mindig várjuk a csodát! Hallottuk, és az újságokban is olvasni, hogy már az orosz sportminiszter is foglalkozik az ügyünkkel. Nem létezik, hogy a természeti kincsekben gazdag Szibériában nem áll a csapat mellé egy tehetős vállalkozó, vagy egy olyan mecénás, aki nyugalmat biztosítana az együttes körül. Nekem 2011-ig van szerződésem, tehát egyelőre csak reménykedni tudok.Mint ahogy abban is, hogy korábbi klubomnál, a Vasasnál is rendeződnek a dolgok. Ahogy tudom, már a célegyenesben jár a tárgyalássorozat az új befektetővel – gondolom, mindenki messiásként várja már az urat és a bejelentést. A tervek szerint új stadion és igazi sztárcsapat van készülőben. Hát mindenesetre én szurkolok nekik! A külföldi példa azt mutatja, és a tapasztalatom szerint is az vezethet sikerre, ha nyugalom veszi körül a gárdát. Akkor a játékosok is jobban teljesítenek és az eredmény is okkal elvárható. De addig…
Legfrissebb hírek

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
10 perce

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
12 perce

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
24 perce

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
31 perce

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
33 perce

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
36 perce

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
37 perce

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
37 perce
Ezek is érdekelhetik