Michelisz zseniális volt

T. A.T. A.
2009.07.05. 23:16
Címkék

Michelisz Norbert szerezte a legtöbb pontot a hét végi, portói Seat León Európa-kupa-viadalon (egy hetedik hellyel és egy győzelemmel), ami azt jelenti, hogy rajthoz állhat az angliai Brands Hatchben rendezendő túraautó-világbajnoki futamon!

Ekkora lehetőséghez nem mindennap jut az ember, ráadásul Brands Hatch a Zengő Motorsport magyar pilótájának egyik kedvenc pályája.

De nézzük, mi történt a versenyen!

Porto utcai pálya, ami azt jelenti, hogy előzni nemigen lehet – vagy legfeljebb csak a rajt után. Így tett Michelisz Norbert is a szombati futamon, a hetedik helyre zárkózott fel, amin attól kezdve már akárhogy igyekezett, nem tudott változtatni, mert a szűk utcák nem tették lehetővé.

Ez viszont azt jelentette, hogy a második helyről várhatta a lámpa szabad jelzését a vasárnapi viadalon (a szabályok szerint a szombati futam első nyolc helyezettje fordított sorrendben indulhat). A magyar autós jól kapta el a startot, nem úgy, mint a pole-ból induló Andrea Larini, akinek beragadt a váltója, úgyhogy Michelisz rögtön az élre állt, s ellépett a mezőnytől. A permetező esőben övé volt a versenyben futott leggyorsabb kör, de azért nem dőlhetett hátra az ülésében, mert ádáz üldözőre akadt Puyo szemé-lyében, aki szinte árnyékként követte.

Michelisz azonban jól bírta a lelki terrort, s hiba nélkül, tökéletes taktikával az első helyen vitte célba a Seatot. A jutalma, hogy két hét múlva, Angliában a vb-mezőny tagja lehet.

Legfrissebb hírek

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
3 perce

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
11 perce

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
31 perce

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
45 perce

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
1 órája

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
1 órája

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Ukrajna elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
1 órája

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
1 órája