Minden japán versenyző jó

2009.07.07. 23:09
Címkék

Elsiette?Elsiette?

Az elődöntőmet? El. Egy mérkőzés öt percig tart, nem félig. De nagyon ki akartam dobni a japán srácot, be is léptem, aztán én repültem.

Pedig az ellenfél csak tizenkilenc éves…

Én is csak huszonkettő vagyok, ráadásul ő japán. Minden japán jó. Japán a sportág. Pedig aranyat akartam nyerni, mindenki más is azt várt tőlem.

Nem sok érmünk van, a bronznak is örülni kell.

Természetesen. A görög viszont alapvető hibákat követett el a bronzmeccsen. Kétszer is nekilökött a tévének. Már rég állt a játék, ő meg kidobott. Tudta, hogy birkózó volt?

Nem, de ott is van széle a szőnyegnek…

Ha nem ilyen versenyen lettünk volna, nem is álltam volna jót magamért.

Nem zavarta meg nagyon a nyári programot az universiade?

Nem, mindig is el akartam jönni egyre. 2007-ben úgyis lemaradtam, mert az universide után egy hónappal rendezték a világbajnokságot, és két formába hozás nem fért volna bele ilyen rövid időn belül. Csapatban folytatom szombaton. Amúgy is lesz még cselgáncsérmünk, akár arany is: Csernoviczki Éva és Baczkó Bernadett is esélyes, de akár még Ungvári Attila is lehet dobogós. Ő nagyon jó, a sérülése is rendbe jött már, amúgy is csupán azért hagyott ki, mert nem akarta megerőltetni a vállát. Az ő dolga annyival nehezebb, hogy állítólag különengedéllyel itt van a nagyon erős kínai Ceng Csin-tung. Kemény ellenfél.

Mint a japán?

Mint a japán.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Real Madrid–Bayern München és Sporting–Arsenal BL-negyeddöntő

Minden más foci
2 órája

Újra pályán az európai elit a Bajnokok Ligájában; Gáspár Dávid a Magyar Kupát is nagyra becsüli

E-újság
2 órája

Végjátékok a Duna mentén – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Öngól döntött Gironában, nem tudta kihasználni az Atleti botlását a Villarreal

Spanyol labdarúgás
3 órája

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
3 órája

Dupla Tízes: Szoboszlai a legjobbak között, de hányadik? Keressük a világ legjobb tízeseit

Minden más foci
4 órája

Fölényes győzelmet aratott a kínaiak ellen a női hokiválogatott

Jégkorong
5 órája

Vereséggel kezdte vegyes párosunk a tollaslabda Eb-t

Egyéb egyéni
5 órája
Ezek is érdekelhetik