Még az edző is elégedett volt

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2009.07.12. 00:13
Címkék
Bár a Ferencváros 3–2-re kikapott az angol másodosztályban szereplő Barnsleytól, Bobby Davison elégedett lehet csapatával, s ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy szerződteti a sheffieldi edzőtáborban a Fradival készülő Carlos Alcántarát, és a másik két próbajátékost is megpróbálja az Üllői útra hozni. A vasárnap hazautazó FTC kerete a Hertha-meccsig már nem edz – hogy frissen és győzelmi eséllyel lépjen pályára kedd este Dárdai Pál együttese ellen.

Szombat délután angliai túrá jának legnehezebb előkészületi mérkőzése várt a Ferencvárosra, amely némileg arra is rávilágított, milyen játékerőt képviselhet az FTC az NB I-ben. Bár Bobby Davison az edzőtábor alatt nem győzte hangsúlyozni, hogy a meccsprogramot is a labdarúgók erőállapotának javítása érdekében állította össze, és nem hajlandó levonni semmiféle következtetést a Sheffield FC (5–1), a Lincoln City (0–0), illetve a Barnsley (2–3) elleni találkozóból, a Fradi eredményei mégis elégedettséggel tölthetik el: első két találkozója délelőttjén alaposan megfuttatta labdarúgóit a vezetőedző, az alacsonyabb osztályú riválisokkal szemben mégis megfelelően teljesítettek a kizsigerelt játékosok. A barnsleyi vendégjáték, a tisztes vereség pedig az elmúlt magyar bajnoki évad ezüstérmesének téli brit körútjának tükrében elfogadható: az Újpest (a szakértők szerint az előző bajnokság legjobb játékosállományú csapata) két Championship-alakulattal szemben bizonyíthatott – és kapott ki az angol másodosztályból végül kieső Southamptontól 5–2-re, a feljutó Wolverhampton pedig 2–0-ra verte meg a lila-fehéreket.

A Ferencváros a sheffieldi bázistól busszal indult Oakwellbe, s amikor befutott a Barnsley stadionjának parkolójába, már kisebb csoport várta – pontosabban egyik legjobbját, a korábban másfél évet Simon Davey csapatában eltöltő Ferenczi Istvánt. >>>

Legfrissebb hírek

Hall of Shame – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
6 órája

Anna, az idő és a fair play szellemisége neked dolgozik! – Csisztu Zsuzsa jegyzete

Tenisz
6 órája

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!; Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

E-újság
6 órája

Szombati sportműsor: FTC–Újpest derbi az NB I-ben; pályán a DVSC és az ETO a női kézi BL-ben

Minden más foci
7 órája

Férfi kosár Euroliga: az utolsó előtti elkapta a Zalgirist, legyőzte baszk riválisát a Barcelona

Kosárlabda
7 órája

La Liga: az Osasuna legyűrte a Celtát Vigóban

Spanyol labdarúgás
7 órája

Az alpesi sí legendái gyújtották meg a lángot a téli olimpián

Téli olimpia 2026
7 órája

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik