Szalay az élre állt

T. A.T. A.
2009.07.13. 00:54
Címkék

Csupán egy futam van hát ra a tereprali országos bajnokságból, de Szalay Balázs és Miroslav Zapletal számára olyan, mintha eddig semmi sem történt volna. Pedig nagyon is sok mindenen vagyunk túl (szám szerint négy versenyen), csak éppen úgy alakultak a dolgok, hogy a hétvégi gyulai ob-futam után a fent említett két úriembert mindössze két pont választja el egymástól az összetettben. (Először úgy volt, hogy egyenlő az állás, csak aztán Zapletalt a pálya lerövidítése miatt megbüntették, s az ötödikről a hatodik helyre csúszott vissza.) Ez azt jelenti, aki nyer az idényzárón, az a bajnok… További érdekesség, hogy sem a magyar licenccel versenyző cseh pilóta, sem a tíz Dakart megjáró Szalay nem volt még magyar bajnok, vagyis nagy a kihívás.

Kettejük különversenyébe pedig éppen a címvédő Palik László szólhat bele, akinek 6.5 pont a hátránya az összetettben.

De nézzük, mi történt Gyulán!

Szalay Balázs és Bunkoczi László vezető pozícióból kezdte a napot, és négy szelektív szakaszból kettőt megnyerve nemcsak megtartotta, hanem növelni is tudta az előnyét. „Rengeteg maradt még az autóban, ezeken a hosszú egyenesekkel teletűzdelt szakaszokon el kellett hinni, hogy az elképesztő sebességről tényleg megáll”– mondta Szalay, akinek nagyon feküdtek a pályák.

Az abszolút második Korda Erik szerint a rutin Szalay mellett szólt, ezen a napon nem lehetett felvenni vele a versenyt. Persze azért megpróbálták… „Egy pillanatra sem adtuk fel, de ezúttal nem volt esélyünk Balázzsal szemben” – mondta Korda, akinek ez volt eddigi legjobb terepralis eredménye. A dobogó harmadik fokára Palik László állhatott, aki még vasárnap is ostorozta magát a szombati „öngólja” miatt (sárgumit tett fel, miközben száraz volt a pálya, s a csúszkálás közben sok időt veszített), mert azon ment el a versenye. A fentiek tudatában a harmadik hely nem rossz, sőt…

Revánsra augusztus utolsó előtti hétvégéjén lesz lehetősége, az idényzáró Hungarian Baján.

Legfrissebb hírek

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
4 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
4 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
4 órája

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
5 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
5 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
5 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
5 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
6 órája
Ezek is érdekelhetik