Rajt jövő szombaton

OROSZ FERENCOROSZ FERENC
2009.07.15. 07:17
Címkék

Huszonnyolcadszor rendezik meg a Coca-Cola Balaton-átúszást Révfülöp és Balatonboglár között.

Várhatóan több ezren teljesítik majd az 5.2 kilométeres távot a július 25-én, szombaton esedékes viadalon. A szervezők bejelentették: a próba napján reggel hét órától délután fél kettőig lehet jelentkezni a révfülöpi futballpályán, az első rajt nyolc, az utolsó pedig 14 órakor lesz.

Az úszókat a boglári Platán strandon nemcsak ajándékok, hanem kulturális programok is várják. A résztvevők biztonságára ezúttal is egy 160–180 vitorlásból, kishajóból és motorcsónakból kialakítandó „úszófolyosó” vigyáz, és minden induló átesik a kötelező orvosi vizsgálaton. A korábbi próbákhoz hasonlóan ezúttal is számos ismert személyiség – válogatott sportoló, népszerűszínész, illetve politikus – jelezte részvételi szándékát.

„A próbázóknak csupán hat százaléka profi sportoló, a többi lelkes amatőr – fogalmazott Szántó László főrendező. – A Balatonátúszás rangot vívott ki magának: szervezett formában, csoportosan érkeznek a résztvevők külföldről is. A tavalyi rendezvényen több mint nyolcezren indultak, és ha minden a tervek szerint alakul, az idén is legalább ennyien hódítják meg a magyar tengert.”

Legfrissebb hírek

Udvardy Panna negyeddöntős Rabatban

Tenisz
5 perce

BL-döntő: az Arsenal a Vasas stadionjában edz; a New York-palota ad otthont a PSG-nek – NS-infó

Bajnokok Ligája
15 perce

NB II: a Videoton három játékosa is visszatér korábbi csapatához – hivatalos

Labdarúgó NB II
40 perce

Milák Kristóf is úszik a monacói Mare Nostrumon

Úszás
1 órája

Túra és nordic walking: ne keverjük a kettőt!

Csupasport
1 órája

Socca Eb: legyőztük a dánokat Tiranában

Magyar válogatott
1 órája

Marozsán Fábián edzője egy melbourne-ihez hasonló meneteléssel kiegyezne

Tenisz
1 órája

Marco Rossi reagált Nikitscher szavaira: Semmi problémám nincs Tamással

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik