A meseszép álomból valóság lett

2009.07.16. 23:26
Címkék

„Nem aggódtam, mert a felkészülési mérkőzéseken jól ment a foci. Az viszont zavart, hogy gólt még nem szereztem az első csapatban, egy korábbi csatárnak ennél bőszítőbb kritikát nem is lehet a fejéhez vágni. Abban a pillanatban, amikor a hálóhoz ért a lövésem után a labda, átszakadt a gát, apám jutott az eszembe, sírtam örömömben. Fentről látott. Tudom. Egyébként furcsa előérzetem támadt, édesanyámtól ugyanis azzal búcsúztam, hogy kettő nullára nyerünk, és az egyik gólt én lövöm. Azt hiszem, megtört a jég. Legalábbis őszintén hiszem.”

Céltudatos, konok, akaratos, szerény, segítőkész figura – karakterizálták a játékost sihederkora óta ismerők, akik alkatára, habitusára tekintettel Koman Vladimirhoz, U21-es válogatott csapattársához hasonlítják.

Persze azért van különbség, ami egyelőre számokban és „tudományban” egyaránt mérhető: a néhány napja a Serie A-s Bari kötelékéhez tartozó Koman Vladimir egyfelől végigjárta a korosztályos válogatottakat, a „Tar Lokomotív” ellenben a húszévesek társaságának tagjaként ölthette magára először a nemzeti mezt. Másfelől Koman Vladimirt nyelvtudása révén Európa néhány országában már nem lehetne eladni, a Loki 33-asa viszont csak túl a második ikszen egyelőre igyekszik szorosabb barátságba kerülni a német és az angol nyelvvel. „A gimnáziumban tanították ugyan mind a kettőt, fel is csippentettem ezt-azt, de sokkal inkább értem, mint beszélem az angolt és a németet.”

Ideje újrakezdeni…

Legfrissebb hírek

Vívás: Kun Anna újra páston!

Egyéb egyéni
12 perce

Ezrek ünnepelték Londonban az Arsenal bajnoki címét

Angol labdarúgás
21 perce

Konferenciát tartottak az erőfejlesztés, a rehabilitáció és az adatelemzés aktuális kérdéseiről

Minden más foci
35 perce

A 2026-OS LABDARÚGÓ-VB KERETEI

Foci vb 2026
40 perce

Guardiola reagált az Arsenal bajnoki címére; Haaland ígéretet tett

Angol labdarúgás
1 órája

Az MTK szerződtette a Kecskemét csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Nagy Krisztián: Csak azokra a pillanatokra összpontosítottam, amikor megkapom a lehetőséget

Jégkorong
1 órája

„Már nem nevetnek rajtunk...” – videókon az angol bajnok Arsenal ünneplése

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik