TÜKÖR

Bognár GyörgyBognár György
Vágólapra másolva!
2009.07.16. 23:26
Címkék

Valóban tökéletes eredmény született a magyar futballrajongó számára a DVSC-TEVA–Kalmar BL-selejtező mérkőzésen. Mégis rendkívül nehéz visszavágó elé néz a Loki. A továbbjutáshoz a szerda este mutatott játékot is elemezni kell, érezhető volt ugyanis, nincs még elegendő tétmeccs a lábakban. Ennek tudható be, hogy Czvitkovics Péter és Szakály Péter – rájuk nem jellemző módon – többször is rosszul kezelte le a labdát, illetve pontatlanul passzolt. Fontos lesz az általam is sokszor dicsért Rudolf Gergely játékát, illetve mozgásterületét átértékelni, ugyanis nagyon sokszor és teljesen feleslegesen lép vissza a középpályára, hogy aztán saját helyére indítson.

E néhány kritikus észrevétel után szerencsére sokkal több pozitívumot is említhetek a debreceniek futballja kapcsán: szerkezetileg kiválóan összerakott, kezdeményező és improvizatív futballistákból álló együttes a Loki, amelyet korábban már a magyar bajnokikon is láthattunk. Folyamatosan jönnek fel a fiatalok az első csapathoz, és többen lehetőséghez is jutottak, illetve jutnak, sőt többnyire éltek-élnek is a lehetőséggel. Mert lám, eljön Debrecenbe a svéd bajnok, s a DVSC „félkész állapotban” megveri úgy, hogy minden esély megvan a továbbjutásra, s elkezdhet gondolkodni azon, hol rendezheti meg következő hazai meccsét.

Futball van Debrecenben – megfelelő stadion viszont nincs…

Legfrissebb hírek

Hall of Shame – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
6 órája

Anna, az idő és a fair play szellemisége neked dolgozik! – Csisztu Zsuzsa jegyzete

Tenisz
6 órája

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!; Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

E-újság
6 órája

Szombati sportműsor: FTC–Újpest derbi az NB I-ben; pályán a DVSC és az ETO a női kézi BL-ben

Minden más foci
7 órája

Férfi kosár Euroliga: az utolsó előtti elkapta a Zalgirist, legyőzte baszk riválisát a Barcelona

Kosárlabda
7 órája

La Liga: az Osasuna legyűrte a Celtát Vigóban

Spanyol labdarúgás
7 órája

Az alpesi sí legendái gyújtották meg a lángot a téli olimpián

Téli olimpia 2026
7 órája

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik