Lázár Vilmos az élre állt a Szána-völgyben

BALLÓK CSILLABALLÓK CSILLA
2009.07.18. 23:42
Címkék

A Szalajka-völgyben békésen sétálgató turisták el sem hitték volna, milyen küzdelem folyik néhány kilométerre Szilvásvárad központjától, a Szána-völgyben. Pedig ekkor már az úgynevezett maratoni járatok javában vitték a gyalog érkezőket a nemzetközi kettesfogat-hajtó országos bajnokság maratonhajtásának színhelyére, akárcsak hétköznaponként az iskolabuszok a gyerekeket az iskolába. A rutinosabbak napernyőt is hoztak magukkal, a többiek pedig nagy becsben tartották a versenypálya mentén magasodó fákat és az égen átvonuló bárányfelhőcsoportokat (ekkor még nyoma sem volt az országon végigsöprő viharnak).

A pálya leglátványosabb részének tartott vizes akadálynál a Budapest-parádén látottakhoz hasonlóan átalakított, hűsítő árnyékot adó kamionok várták a VIP-vendégeket. A segédhajtók is kiváltságos helyzetben voltak itt, mivel a fogatot egyensúlyozva olykor majdnem hanyatt dőltek a vízbe. „A szilvásváradi pálya a hegyiterep-jellege miatt eltér a többi magyar versenyhelyszíntől, mivel itt nagy szintkülönbséget kell leküzdeniük a fogatoknak” – mondta Dallos Andor versenyigazgató, és ez meg is látszott egy-két egységen, amelyek már alig vánszorogtak a vízben (a hétből ez volt a hatodik akadály).

A versenyszámot az augusztusi kecskeméti világbajnokságra készülő vb-címvédő Lázár Vilmos nyerte meg, aki az összetettben is átvette a vezetést. „Nagyon elfáradtak a végére a lovak, a nagy meleg és a közelgő hidegfront hatása nem tett jót nekik. Úgy érzem, jól osztottam be az erejüket, és kihoztam belőlük a maximumot” – mondta a hétszeres világbajnok.

„Ahhoz képest, hogy a lovaim még csak négyes fogatban indultak, nagyon elégedett vagyok velük. Az egyik fantasztikusan ment, a másikon azonban néha éreztem a négyesben berögzült mozdulatokat” – tette hozzá testvére, Lázár Zoltán.

A szombat kellemetlen híre, hogy egy idős hölgy rosszul lett, és mentőhelikoptert kellett hozzá hívni. Kétszer újjáélesztették, ennek köszönhetően sikerült megmenteni az életét.

Legfrissebb hírek

Jó kezdés Bukarestben, folyamatosan a magyar csapat vezet – bronzmeccs a női kézi Eurokupában

Kézilabda
7 perce

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
43 perce

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
58 perce

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
1 órája

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
1 órája

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
1 órája

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
2 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
2 órája