Tényleg csak egy hajszálon múlt…

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2009.07.18. 23:42
Címkék
Veszélybe került Rinaldo Nocentini sárga trikója a Tour de France 14. szakaszán, végül azonban mégsem sikerült George Hincapie akciója.

Most aztán mindent bele!

Vasárnaptól ezzel a jelmondattal szállhat nyeregbe a Tour de France mezőnye, hiszen a Francia körverseny utolsó hetében kimondottan nehéz etapok várnak a kerekesekre. A szervezők ezzel azt akarták elérni, hogy a viadal végig izgalmas maradjon. Ez sikerült is, más kérdés, hogy így a Tour második hete sikerült kissé „langyosabbra”.

A szombati szakasz mégsem nélkülözte az izgalmakat, ez annak köszönhető, hogy a 199 kilométeres etap elején egy 14, majd később 12 tagúra csökkenő csoport elszakadt a mezőnytől, s a szökevények között ott tekert George Hincapie is. A Team Columbia amerikai versenyzőjének a szakasz előtt 5:25 perces hátránya volt a sárga trikót viselő Rinaldo Nocentinivel szemben (aki a „lemaradó” főmezőnyben tekert), s a szökevénycsoport előnye még 25 kilométerrel a cél előtt is 6:45 perc volt.

Nocentini csapata, az AG2R nem nagyon csipkedte magát hátul – elöl Hincapie azonban hatalmas energiákat mozgósított, hiszen az élen haladó 12 kerekest többnyire ő vezette.

Aztán úgy 15 kilométerrel a vége előtt „mozgolódni” kezdett a szökevények csoportja, több támadás is történt, ám sikerrel csak az orosz Szergej Ivanov járt. A Katyusa kerekese idejében váltott sebességet, s tizenegy kilométeren keresztül egyedül haladva szerezte meg az etapgyőzelmet.

A java azonban még csak ezután következett!

Hincapie végül 16 másodperccel később ért célba, s ezután már csak az volt a kérdés, hogy a főmezőny mennyivel később teljesíti a 199 kilométeres távot.

Nocentini szempontjából még éppen jókor tekertek be a többiek, az olasz kerekes ugyanis megőrizte a sárga trikót, Hincapie pedig bosszankodhatott, mert mindössze öt másodpercen múlott a sikere…

George Hincapie szombati teljesítményével az összetett verseny második helyére lépett előre, megelőzve Alberto Contadort és Lance Amstrongot.

Legfrissebb hírek

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
3 órája

Szerdai sportműsor: Európa-liga-döntő Isztambulban, folytatódik a jégkorong-vb

Minden más foci
3 órája

Majoross Gergely: Volt egy tervünk, ezt többé-kevésbé megvalósítottuk

Jégkorong
3 órája

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Elvonási tünetek – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Jégkorong-vb: Ausztria a letteket is elintézte a mieink csoportjában

Jégkorong
3 órája

Kerékpár: a tisztújítást elvetették, de a szakmai tervet és a költségvetést nem fogadták el

Kerékpár
4 órája

RangAdó Díjátadó: Vitális Milán a legjobb játékos, Borbély Balázs a legjobb edző

Labdarúgó NB I
4 órája
Ezek is érdekelhetik