Az utánpótlásban dolgozó futballedzőként gyakran elgondolkodom azon, milyen aktuális példaképeket tudok a gyerekek elé állítani. A régi nagyjainkhoz fűződő számtalan történet nem hatja meg őket, hiszen – legnagyobb sajnálatomra – nem láthatták játszani a harminc-negyven évvel ezelőttieket. Ha akkor készülhettek volna összefoglalók a hétvégi bajnokikról, százrészes sorozatot nézhetnének a tévében tátott szájjal a manapság divatos „hogyan legyünk még hülyébbek” jellegű műsorok helyett. Az viszont biztos, ha éppen Pakson lenne feladatom, naponta rámutathatnék Varga Lászlóra, a PFC 41 éves gyúrójára.
A masszőr a múlt heti edzőmérkőzésre előkészítette a játékosok izmait, aztán beszállt, és még játszott Lisztes Krisztiánékkal…
„A meccsek utolsó felében állok be csatárnak, és most szombaton a Szigetszentmiklós ellen sikerült gólt szereznem” – mondta nevetve Varga László.
A Paks vezetőedzőjének, Gellei Imrének kellemes a gondja, hiszen ha Tököli Attila valami miatt nem tud játszani középcsatárt, mondhatja: semmi gond, itt van a gyúrónk, majd ő beáll…
„Amikor Gellei Imre Paksra szerződött, választás elé állított: vagy focizok, vagy masszőrködöm. Én az utóbbi mellett döntöttem. Megszereztem a képesítéshez szükséges papírokat, és belevágtam. Persze azért edzésben vagyok, megvan a játékengedélyem is, még a legutóbbi felmérésen is egészen jó eredményeket értem el, van olyan táv, amelyen ötödik lettem. Ha szükség van rám, beszállok az NB III-as csapatunkba is, legyúrom a gyerekeket, és utána csereként leülök a padra. Tíz éve kerültem ide, a harmadik vonaltól eljutottunk az első osztályig. Amióta feljutottunk, évről évre erősebbek leszünk, szakmailag és mentálisan is megálljuk a helyünket az NB I-ben. Természetes, hogy haladni akarunk előre, és én mindent megteszek azért, hogy ez sikerüljön – akár a gyúrópadnál, akár a pályán.”
