Várják Beckhamet

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2009.07.23. 01:35
Címkék

Miután a Los Angeles Ga laxyhez visszatérő David Beckhamet vasárnap a szurkolók többsége kifütyülte a Milan ellen 2–2-re végződő felkészülési mérkőzésen (pedig Becks gólpasszt is adott), egyesek már azt vizionálták, hogy az angol válogatott középpályása elhagyja a csapatot. Nos, a legfrissebb hírek szerint erről szó sincs, ám a népszerű futballista minden bizonnyal visszatér Európába, közelebbről a Milanhoz, amelynél az előző idényben is megfordult a Galaxy kölcsönjátékosaként.

„A rövid olaszországi kitérőm mély nyomot hagyott a szívemben, nagyon megszerettem a várost és a csapatot is. Hallottam, hogy Leonardo, a Milan új edzője szívesen látna együttesében, s remélem, hamarosan személyesen is üdvözölhetjük egymást” – nyilatkozta Beckham, aki márnovemberben szeretne Leonardo tenyerébe csapni.

Ha nem is késő ősszel, de januárban megtörténhet a nagy találkozás, legalábbis Adriano Galliani Milan-alelnök szerint akkorra várják vissza a 34 esztendős középpályást. „Annál előbb szerintem lehetetlen, miként az is, hogy kivásároljuk Los Angeles-i szerződéséből. De tudnia kell, s nyilván tudja is, hogy a kapu mindig nyitva áll előtte, úgy kalkulálunk, hogy a következő idény második felét ismét nálunk tölti” – fogalmazott az elöljáró.

Beckham 18 mérkőzésen lépett pályára a bajnokság harmadik helyén végző Milanban, két gólt szerzett, és öt gólpasszt adott.

Legfrissebb hírek

Hamilton azt hitte elveszti, de végül megtarthatta a silverstone-i dobogót – hivatalos

F1
1 perce

TCR World Tour: Michelisz hetedikként zárt a második franciaországi versenyen

Egyéb autó-motor
7 perce

Danilónak és Casemirónak is vigyáznia kell

Foci vb 2026
21 perce

Pogacar már a második szakaszon ajándékot osztogat, Del Toro nyert a Montjuicon

Kerékpár
37 perce

Két adat, hogy miért lesz pokolian nehéz az angoloknak Mexikó ellen

Foci vb 2026
1 órája

Leclerc nyert Russell és Hamilton előtt a Brit Nagydíjon – Antonelli pont nélkül maradt!

F1
1 órája

A Real Madrid játékosai vannak a legjobb formában a vb-n eddig

Foci vb 2026
1 órája

Kiégése után jó az irány – nagyszerű eredményt ért el ez Etnánál

Csupasport
2 órája
Ezek is érdekelhetik