Vigyázat, agresszív lesz a csapat!

2009.07.24. 23:57
Címkék

Honma Kazuo két góljával és kimagasló harcosságával kiérdemelte a mezőny legjobbja címet a Vasas ellen: a Diósgyőrből érkező japán játékos a rá jellemző szerénységgel nyilatkozott a lefújás után.

Melyik gólja tetszett jobban?

Az első a fontosabb, mert azzal léptünk el a Vasastól, a második viszont látványosabb volt – mondta a légiós. – A pályán úgy érzékeltem, a közönségnek is jobban tetszett.

Nyilatkozta, Szentes Lázár személye miatt igazolt Nyíregyházára. Mit gondol, bizonyított a szakvezetőnek?

Pápán sérülés és adminisztrációs gondok miatt nem léphettem pályára, és nem mutathattam meg, hogy mit tudok, ezért fűtött a bizonyítási vágy – de ne felejtsük el, ez még csak az első meccsem volt a Szpari színeiben. Szóval azt, hogy éltem-e a lehetőséggel vagy sem, a szezon további része dönti majd el. Szeretek a mesterrel dolgozni, mert nála csakis a munka számít.

Mi a véleménye, ha ilyen teljesítményt nyújtott volna Pápán is, mint pénteken a nyitó fordulóban, bent marad korábbi klubja az élvonalban?

Ezt ennyi idő távlatából nem lehet megítélni, és fontosabb, hogy az edző sajnos akkor idő előtt távozott.

Mire lehet képes ez a Nyíregyháza?

Nem merek jóslatokba bocsátkozni, de azt ígérhetem: minden fordulóban hasonlóan agresszív társasággal találja szembe magát a Nyíregyháza aktuális ellenfele.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: kulcsfontosságú magyar–brit meccs a hoki-vb-n

Minden más foci
2 perce

Örömkönnyek a Rába partján – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
22 perce

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
22 perce

Jégkorong-vb: Finnország az Egyesült Államokat, Svájc a németeket ütötte ki

Jégkorong
30 perce

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
37 perce

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
40 perce

Lamine Yamal nem épül fel a világbajnokság rajtjára – sajtóhír

Foci vb 2026
44 perce

Futsal NB I: a Nyíregyháza kiütötte az Újpestet, az utolsó fordulóban derül fény a két döntős kilétére

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik