A legfontosabb meccs jön

2009.07.27. 02:10
Címkék

Az edzéssel és pihenéssel töltött napok után hétfőn ismét nagy erőpróba vár a csoportját hibátlan teljesítménnyel megnyerő női válogatottra: Petrovics Mátyás lányai a négy közé jutásért csapnak öszsze Kanadával. Noha a kapitány hangsúlyozta, a csoportban az olaszok és a kínaiak elleni találkozó is kiemelt fontosságú volt, a hétfői meccsen dől el, hogy a lányok éremért vagy az ötödik helyért játszanak. Utóbbi sem lenne tragédia a megújult csapatnak, viszont az elődöntőbe jutás remek rajtot jelentene az új olimpiai ciklusban.

A hölgyek szombat délután megtekintették a kanadaiak nyolcaddöntőjét, ahol ismét nyilvánvalóvá vált, a győzelem kulcsa az észak-amerikai együttes hatalmas termetű játékosa, az eddigi négy meccsen hat gólt szerző Krystina Alogbo semlegesítése lehet. A színes bőrű center folyamatosan üt, rúg, csíp, harap, s emellett úgy mozog, mint egy kígyó – szóval lesz vele dolguk bőven a magyar védőknek, elsősorban Tomaskovics Eszternek, illetve Takács Orsolyának.

A magyar válogatott az idén nyáron már találkozott Kanadával, az eindhoveni női tornán 11–9-re kikapott a riválistól, amely később vereséget szenvedett a magyarok által legyőzött, világligaelső Egyesült Államoktól. Ebből is látszik, hogy a női mezőny rendkívül kiegyenlített (nagyjából nyolc-tíz, majdnem egyforma erősségű csapat van), s minden meccsen apróságok dönthetnek. Ha az említett vereséghez képest kevesebbet hibáznak a magyar hölgyek, legyőzhetik Kanadát.

„A többnapos szünetek alatt nagyon fontos, hogy ne üljünk le – mondta Drávucz Rita. – Szerencsére Petrovics Mátyás nem engedte, hogy lazsáljunk, több kemény edzést tartott, illetve kétkapuztunk az ausztrálokkal, ami remek felkészülés volt a hétfői mérkőzésre. Ha figyelmesek leszünk, és keveset hibázunk, bejuthatunk a négy közé.”

Ha pedig elődöntős lesz a magyar válogatott, akkor talán Gianni di Magistris is megváltoztatja véleményét: a Fiorentina női csapatánál dolgozó korábbi világklasszis ugyanis azt ecsetelte Drávucz Ritának és Valkai Ágnesnek, az a baj a magyar csapattal, hogy nem látszik, ki a jó játékos, mindenki egy-két gólt lő. Azért jegyezzük meg, ez az együttes a négy közé jutásért játszik, az itáliai pedig a kilencedik helyért…

Legfrissebb hírek

Egy évre eltiltották a versenyzéstől Vlagyimir Kramnyik korábbi sakkvilágbajnokot

Egyéb egyéni
4 perce

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség meghosszabbította az oroszok eltiltását

Atlétika
14 perce

Öt gól a felkészülési mérkőzésen, a Kecskemét legyőzte az MTK-t

Labdarúgó NB I
28 perce

Sallói Dániel: Szembesültem vele, hogy a világbajnokság teljesen más...

Foci vb 2026
34 perce

Klopp készen áll a kapitányságra, de intenzív tárgyalásokra lesz szükség

Foci vb 2026
36 perce

Laros Duarte 1966 óta az első, aki a magyar NB I-ből pályára lépett egyenes kieséses vb-meccsen

Foci vb 2026
54 perce

Antonelli aratott győzelmet Hamilton és Norris előtt a silverstone-i sprintversenyen

F1
55 perce

Sallói Dániel: Kanada büszke lehet, de Marokkó ellen jöhet a nagy dobás!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik