Alberto Contador lett az idei győztes

SZURDI ISTVÁNSZURDI ISTVÁN
2009.07.27. 02:10
Címkék

Természetesen Mark Ca vendish nyerte meg a Tour de France utolsó szakaszát is. Szinte borítékolható volt, hogy a párizsi Champs-Élysées-re megérkező mezőny a brit versenyző vezetésével éri el összesen 3460 kilométer megtétele után a körverseny célját.

A francia fővárosba való megérkezés előtt letekert több mint száz kilométer során azon kívül, hogy többször láthattuk az ünneplő Alberto Contadort profilból, nem történt semmi különös. Párizsra azonban szerencsére még maradtak izgalmak, hiszen a szombati, a rendkívül nehéz Mont Ventoux-n végződő szakaszt túlélő, zöld trikós norvég Thor Hushovd és legnagyobb ellenfele, Cavendish is versenyben volt még a legjobb sprinternek járó mezért folyó küzdelemben. Ennek megfelelően a mindöszsze félperces előnyt összeszedő héttagú szökevénycsoport próbálkozása már a megindulásától halálra volt ítélve. Miután utolérték őket, a belvárosban megtett nyolcadik kör végén a több mint egy kilométer hosszú sprintet újra remekül vezette fel Cavendish csapata, a Columbia-HTC, úgyhogy a brit bringás talán a legnagyobb különbségű szakaszgyőzelmét arathatta az idei Touron szerzett hat etapsikere közül. A szigetországi befutóspecialista ezzel Contador mellett egyértelműen az idei Francia körverseny legnagyobb sztárja lett, annak ellenére, hogy a hatodik helyen befutó Hushovdtól már nem lehetett elvenni a zöld trikót.

Az ellenben már a szombati szakasz után világossá vált, hogy Alberto Contador a 2009-es Tour de France győztese, úgyhogy az ő feladata csak annyi volt, hogy kényelmes tempóban, útközben mindenkivel kezet fogva bekerekezzen a célba. „Nagyon nehéz volt az idei Tour. Most, hogy elértem a célt, elmondhatom: döntő volt, hogy már a szezon elejétől erre a versenyre koncentráltam, óriási előnyt jelentett ez nekem. Az, hogy esélyesként tekintettek rám, nehezebbé tette a három hetet, de értékesebbé is teszi a sikert” – nyilatkozta a második Tour-győzelmét arató spanyol. Érdekesség, hogy 2007-es sikeréhez hasonlóan ezúttal is egyik csapattársa állt a bal oldalán a párizsi pódiumon: akkor Levi Leipheimer, most pedig Lance Armstrong.

A múltjához méltó visszatérést produkáló amerikaira érdemes kitérni, hiszen újabb listán került az élre összetettbeli harmadik helyével: vasárnaptól a legtöbb összetettbeli győzelem mellett már – holtversenyben a francia Raymond Poulidorral – a dobogós helyezéseket tekintve is első. Ha igazak a hírek, hogy az általa alapított új csapatban fog versenyezni jövőre, mindenképp nagyon érdekes Tour de France vár ránk 2010ben is, remélhetőleg Contador és Armstrong óriási küzdelmével, és talán nem ennyire egyértelmű végkifejlettel.

Eredmények a 15. oldalon

Legfrissebb hírek

A nyolcaddöntő előtt Franciaország a korábbinál is nagyobb favorit az Optánál

Foci vb 2026
1 perce

Antonelli aratott győzelmet Hamilton és Norris előtt a silverstone-i sprintversenyen

F1
3 perce

Egy évre eltiltották a versenyzéstől Vlagyimir Kramnyik korábbi sakkvilágbajnokot

Egyéb egyéni
12 perce

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség meghosszabbította az oroszok eltiltását

Atlétika
22 perce

Öt gól a felkészülési mérkőzésen, a Kecskemét legyőzte az MTK-t

Labdarúgó NB I
36 perce

Sallói Dániel: Szembesültem vele, hogy a világbajnokság teljesen más...

Foci vb 2026
42 perce

Klopp készen áll a kapitányságra, de intenzív tárgyalásokra lesz szükség

Foci vb 2026
44 perce

Laros Duarte 1966 óta az első, aki a magyar NB I-ből pályára lépett egyenes kieséses vb-meccsen

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik