Derűlátó Ferrari-elnök

2009.07.27. 23:26
Címkék

Felipe Massa nemcsak a csapat pilótája, de a családunk tagja is – ezt a Ferrari-elnök Luca di Montezemolo mondta hétfőn, miután meglátogatta a Formula–1-es pilótát a kórházban. Montezemolo elsősorban a kórház dolgozóinak és az orvosoknak mondott köszönetet azért, hogy Massa a lehető legjobb ellátást kapta súlyos sérülése után. És persze megköszönte a francia Gerrard Saillant segítségét is, aki a Nemzetközi Automobil-szövetség orvosi csapatának vezetője, s aki az istállónak és a családnak is segített feldolgozni a történteket a nehéz órákban.

„Optimista vagyok Felipe felépülésével kapcsolatban. Az édesapja, a testvére és a felesége folyamatosan mellette van, biztos vagyok benne, hogy ez lelkileg nagyon sokat segít neki, és természetesen a csapatunk tagjai is mellette maradnak” – mondta Montezemolo, aki hozzátette, a mostani helyzet eszébe juttatta azt a sok-sok évvel ezelőtti történetet, amikor Niki Laudát látogatta meg az egyik ausztriai kórházban, noha a két eset természetesen sokban különbözik egymástól.

„Pillanatnyilag az a legfontosabb számunkra, hogy Felipével minden rendben legyen, hogy felépüljön, mert ő nálunk családtag: egészen fiatal korától kezdve a tesztpilótánk volt, itt nőtt fel, az egész csapat visszavárja. Az utóbbi időben pedig egyre jobb formába lendült, jó versenyt vívott volna a hétvégén. Reméljük, hamarosan megint ugyanolyan formában lesz, mint volt, és megint versenyezhet a toppilóták között.”

Montezemolo hétfő este a csapatfőnök Stefano Domenicalival elutazott Maranellóba, hogy a jövőről tárgyaljanak, hiszen az orvosok szerint a Ferrari az idén már algha számíthat Felipe Massára. Domenicali kedd reggel vissza is repül Budapestre, hogy a családdal legyen, és talán akkor már arra is lehetőséget kap, hogy bemenjen Massa szobájába, és egy kicsit mellette legyen.

Legfrissebb hírek

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Kolumbia–Ghána 0–0

Foci vb 2026
18 perce

Lionel Messi újabb rekordjai; Vozinha hozta azt, mint a spanyolok ellen – statisztikák

Foci vb 2026
36 perce

Csak behúzta a továbbjutást Argentína, ötgólos meccsen

Foci vb 2026
39 perce

A futballtörténeti csoda végül elmaradt: Argentína hosszabbításban ejtette ki a Zöld-foki-szigeteket

Foci vb 2026
50 perce

James Rodríguez és Luis Díaz is rohamoz a kolumbiaiaknál – kezdőcsapatok

Foci vb 2026
1 órája

Hihetetlen, de hosszabbítás jön!

Foci vb 2026
1 órája

Egyenlített a Zöld-foki-szigetek, de ki is bírja?

Foci vb 2026
1 órája

Mégsem változik a Mexikó–Anglia nyolcaddöntő időpontja

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik