Kosarat kapott a City

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2009.07.27. 02:10
Címkék

„Egy évvel ezelőtt rólam és Carlos Tévezről sem gondolták volna, hogy egy napon a Manchester City futballistái leszünk. Miért ne jöhetne Terry is? Szerintem jó esély mutatkozik rá, hogy csatlakozik hozzánk” – kért szót a hetek óta húzódó ügyben Emmanuel Adebayor, a dúsgazdag manchesteri klub kedvéért az Arsenalt elhagyó togói támadó. Nos, John Terry biztosan nem lesz a csapattársa, hiába próbálta meg a City havi egymillió fontos fizetést garantálva megszerezni napjaink egyik legjobb középhátvédjét.

Az ügy végére maga Terry tett pontot vasárnap délután, miután hivatalos közleményben világossá tette, egyetlen csapat létezik számára, ez pedig nevelőegyesülete, egyben jelenlegi klubja, a Chelsea. A 28 esztendős futballista azt is megjegyezte, hogy a londoni „kékek” számára eleve nem létezett olyan ajánlat, amelyet látva elengedte volna a csapatkapitányt.

„Elérkezettnek látom az időt, hogy egyszer s mindenkorra véget vessek a találgatásoknak: nem hagyom el a Chelsea-t, nem is vezérelt ilyen szándék soha. Ugyanolyan elszánt vagyok, mint korábban, és úgy érzem, új menedzserünk, Carlo Ancelotti irányításával sikerül még egy szinttel feljebb lépnünk. Ha rajtam múlik, pályafutásom végéig a Chelsea játékosa maradok” –

hangoztatta Terry.

A már megint hoppon maradó Manchester City mindenesetre továbbra is igyekszik megerősíteni védelmét, és a hírek szerint minden korábbinál intenzívebb „támadást” indít az Evertont erősítő, szintén angol válogatott Joleon Lescott megszerzéséért.

Legfrissebb hírek

Egy évre eltiltották a versenyzéstől Vlagyimir Kramnyik korábbi sakkvilágbajnokot

Egyéb egyéni
6 perce

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség meghosszabbította az oroszok eltiltását

Atlétika
16 perce

Öt gól a felkészülési mérkőzésen, a Kecskemét legyőzte az MTK-t

Labdarúgó NB I
30 perce

Sallói Dániel: Szembesültem vele, hogy a világbajnokság teljesen más...

Foci vb 2026
37 perce

Klopp készen áll a kapitányságra, de intenzív tárgyalásokra lesz szükség

Foci vb 2026
38 perce

Laros Duarte 1966 óta az első, aki a magyar NB I-ből pályára lépett egyenes kieséses vb-meccsen

Foci vb 2026
56 perce

Antonelli aratott győzelmet Hamilton és Norris előtt a silverstone-i sprintversenyen

F1
58 perce

Sallói Dániel: Kanada büszke lehet, de Marokkó ellen jöhet a nagy dobás!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik